Ezek a portugálok, na de kérem... "szervezés mint olyan"

Ismét a magyarórákkal kapcsolatban tanultam meg valamit. Azaz jobb, ha azt mondom, kezd a dolog bevésődni. Ismétlés a tudás anyja, lassan sikerül nem meglepődnöm a portugálok szervezési hozzáállásán.
Az első igazi órám a "középfokos" sráccal egy pénteki napra esett. Következő óránk kedden lett volna, de le kellett mondanom. Pénteken valami százhuszadik megérzésem azt diktálta, hogy írjak neki egy SMS-t, bebiztosítva az aznapi órát. Jött is a válasz: azt hittem, ma nem lesz óra, nincs házim, de megyek. Mivel az óra a házira épült volna, inkább kezdődjön hamarabb a hétvége mindkettőnknek. :) Így kedden találkoztunk megint és tisztázandó az órarendet, megkérdeztem, hogy akkor ugye, jó a heti 2x2. Erre kerek szemekkel nézett rám a srác:
- Nekem azt mondták a titkárságon, hogy csak heti egy alkalom lesz.
- ??? - nekem erről miért nem szóltak, már nem is kérdezem. :)
Megállapodtunk abban, hogy maradjon csak a heti 2x2, hiszen ennek több értelme van. Amikor meséltem arról, hogy kicsit szervezetlennek tűnik nekem itt a szervezés, a srác megnyugtatott: ismerve kicsit a magyar mentalitást, azt ajánlja, hogy nyugodtan csináljak mindent úgy, ahogy jónak látom, a portugálok nem túlzottan törődnek ezzel a részével, amíg nem szólnak valamiért, addig a magunk urai lehetünk. :)

Így fél év elteltével kiderült, hogy nekem lehetne kulcsom a tanárihoz. Még sosem jártam ott, tudtam, hogy van, de mindig az órám előtt kicsivel megyek be és amikor végeztem, jövök is el. Tudom, ez nem túl szerencsés kapcsolatépítés, de most kezdjek el jópofizva bájologni? Milyen szerencse, hogy a titkárnő megmutatta, mi hogy működik! Mert így utána mentem és jó ajtón léptem be a kis terembe... én nem oda mentem volna magamtól, valahogy egy másik ajtóra emlékszem, hogy azt nevezte a tanári ajtajának... amiről kiderítettem, hogy egy sima tanerem. :)

ILNOVA újra töltve 2.

A srác befejezte a gimit, majd egy bizonyos nemzetközi program keretében 11 hónapot töltött egy magyar családnál. Volt neki fogadóanyukája, fogadóapukája, bátyja és egy thaiföldi nővére is. :) Budapestre járt gimibe, mindenben része volt ami egy utolsó éves budapesti diák életében megtörténik, volt szalagavatója is. :) Egy dolgot úszott meg: nem kellett dolgozatot írnia és felelnie sem. :)

- Hogyan tanultál magyarul?

- Bementem a Budapesti Camões Intézetbe, megkérdeztem, hogy tudnak-e nekem segíteni. Végül egy olyan tanárnőm lett, aki nem beszélt sem portugálul, sem angolul. Mindent magyarul mondott az első pillanattól kezdve.

- És most miért szeretnéd folytatni a magyar tanulást? Van tervben valami magyarországi dolog?

 - Nem, most kezdtem el itt az egyetemet. Azért szeretném folytatni, mert zavar, hogy nem tudok gond nélkül végig olvasni egy magyar regényt.

Erre mit válaszolhattam volna egy széles mosolyon kívül? :)

Tehát, fel van adva a lecke nekem is, hiszen apránként derülnek ki a hiányosságok... de olyan jó, hogy szinte a saját megszokott beszédtempómat használhatom, a szlengekről nem is beszélve! :)

ILNOVA újra töltve 1.

Február 27-vel elkezdődött a második félév az egyetemeken. Ez azt is jelentette, hogy a magyar órák is beindultak. A csoport 4 főről 3 főre csökkent, mert a kismama a március közepére várta a baba születést. A mama mellett a magyar apuka is, persze. :)

Még mindig nem szoktam hozzá, hogy a portugál mentalitás bármelyik pillanatra tartogat meglepetést egy magyar számára. Neeem, nem egy kocka, rugalmatlan, alkalmazkodni csak nehezen képes magyarról beszélek ám! :) Magamat nem ilyennek ismerem.
A legújabb "meglepi"-csomag első része az első órán érkezett meg/be. Épp hogy becsuktam a terem ajtaját, amikor valaki kopogott rajta. Kinyitom, egy kedves vékony, vállig érő barna hajú lány áll a képzeletbeli küszöbön - mivel portugál építészetben ez a fogalom valamilyen okból nem létezik - és teljes elhatározással köszön, belép, indulna a kiszemelt helyére. Ám látta az értetlenséget a szememben, amire így válaszolt portugálul:
- A magyarórára jöttem. Nekem azt mondták, hogy ebben a teremben van.
(Emlékeztek, amikor ált.iskolában a tanárok mindig rákérdeztek az alanyra, ha általános alanyt használtunk? Na, én is itt tartottam...)
- Őőőő... - de csak ez lett az értelmes kérdés helyett.
- Miért nem itt van? Akkor bocsánat!
- De itt van... csak nekem nem szólt rólad senki...
- Pedig én beiratkoztam, be is fizettem a 60 órás csoport-kurzus árát. Azt mondták, hogy mostanra jöjjek ide.
- Akkor "bemvindo" (üdv!)!
Gyorsan adtam feladatot gyakorolni és lehúztam fénymásolni a csajszinak.
A fénymásolás a titkárságon történik.
- Sziasztok!
- Szia!
- Jöttem fénymásolni.
- OK.
Mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Miután eltelt két perc, és mindenki a saját dolgával volt elfoglalva, gondoltam, megkérdem, "ki mit tud". A téma: új diák(ok) az ILNOVA magyar órákra.
- Látom, van egy új diák, aki magyart szeretne tanulni... - néztem reménykedve a titkárságon dolgozó húszon éves srácra és negyvenvalahány éves kolléganőjére. Ők pedig egymásra.
- Ja, igen! Megtalált téged?
- Igen, most épp bent ül a csoporttal.
- OK, majd szólj, mi a helyzet vele!
Hoooogy miiiiii? Nem nektek kéne értesíteni engem először???? Mit is kéne csinálnom? Saját tapasztalataim alapján tettem a dolgom. Megtartottam az órát, kiderült, hogy a lány jobban beszél magyarul, de tele hibával, tehát a csoportba beillet. Húzóerő is egyben és neki is jól jön a rendes nyelvtanulás.
Bökkenő: ez az órarend nem lesz neki jó. Akkor mi legyen? Várjon türelemmel a hét végéig - 3 munkanap - addig kiagyalok valamit. Kiderült, hogy befizette a teljes tanfolyam díját, azaz: 60 órás csoportos magyarra. OK, ezt figyelembe kell vennem és úgy sakkozni.
Sakkozhatok is, mert a második félévre jött egy újabb diák, vele már volt órám. Ám neki van egy középfokúja magyarból. Igen, eme utolsó mondatot aláhúzni, kiemelni, színessel bevésni a blogtörténelembe! :) Amikor bejött szintfelmérő beszélgetésre, szinte tátott szájjal hallgattam. :) Na jó, inkább a nyakába ugrottam majdnem! :) Azóta viszont jó sokat agyalok, milyenek is legyenek az órák....
Hiába rakosgattam ide-oda a rendelkezésre álló információkat, nem sokra jutottam... a titkárságon a következő párbeszéd zajlott le:
- Na, akkor mi lesz?
- Mivel mi?
- Hát az új lánnyal.
- Bent volt órán, azt hiszem, marad a csoporttal, ha el tudja intézni a saját dolgait.
- Miért? Nem jobb a csoportnál?
- Van amiben igen, van, amiben nem.
- De szintfelmérőt kellett volna iratnod vele! (Ennek van egy fix összege, amit be kell fizetnie a jelentkezőnek... én meg nem akartam még legombolni róla pénzt, ha öt perc az órán megmutatta, mennyit tud...) Khm, khm...
- ... - néztem ki a fejemből... persze, nekem, aki nem is tudott a jövevény érkezéséről. :)

Azóta a fejlemények: szerencse, hogy nem írattam vele szintfelmérőt, mert nem is tud járni az órákra. Tanul és dolgozik, és olyan kevés órára tudott volna jönni, hogy hiába lett volna könyve és küldtem volna neki feladatokat, nem ment volna a dolog. Szerencsére a pénzét visszakapta. Majd meglátjuk, az élet úgy hozza-e, hogy tanítom őt magántanárként. :) Szeretném, hát hogyne! Persze, bevételt is jelent, de sokkal fontosabb még mindig a hivatás tudat, ami párosul azzal a lelkesítő ténnyel, hogy egy külföldi szeretné megismerni mindazt, amit én anyanyelvnek, hazának hívok. (A lány 6 hónapot töltött önkéntesként Magyarországon, ott tanult dolgozva magyarul és szeretne visszamenni hivatalos gyakorlatra, ezért fontos neki a magyar tanulás. Egyébként a szociológia azon ágával foglalkozik, ahol egy-egy országban élő külföldi/kultúra alapján kisebbségnek számító csoportok életét, szerveződését stb. vizsgálják, segítik. Képzelhetitek, milyen vicces volt, amikor meséltem neki az elmúlt 3 évnyi portugál-magyar tapasztalataimról, az "alulról induló" kezdeményezéseinkről, mint a magyar csoport megszületése, az ovi-suli megalakulása... mondta is, hogy pont ezekről beszélnek/tanulnak/kutatnak... ők az elméletet végzik, mi a gyakorlatot - ebben megegyeztünk.)

ILNOVA

Tudjátok, mit jelent? Én sem tudtam sokáig. :) Instituto de Línguas (da Universidade) Nova (de Lisboa). Azaz, a lisszaboni Új Egyetem Nyelvi Központja. (Két nagy egyetem van, a Clásica és a Nova.)
2011. okt. 11-től hivatalosan magyar mint idegen nyelv órát tartok itt, hatvan órában összesen. Elmúlt egy hónap, és még mindig nem hiszem el. :) Négy tanítványom van, akik nem heccből jöttek. Ha már fizettek, akkor alapból nem hecc a dolog. :) Van, aki járt Magyarországon-Budapesten és megszerette a nyelvünket. Van, aki Budapestre fog költözni, talán végleg. Van, akinek a (jövendőbeli) családtagja magyar és van, aki orvosira jár majd hat évet Magyarországon. Ugye, ezek komoly érvek?
Korosztályilag fiatal felnőtt és középkorú felnőtt a választék. Mind nagyon jó fejek. Igaz, még többet beszélünk portugálul, de már vannak kedvenc magyar szavak: egészségedre, köztársaság, barack, dobókocka, meggylé, uborka. Ebből is látni, hogy az órai témák igen frissen, gyorsan váltják egymást.
Azért a tanterem falain kívül az egyetem területén nem érzem magam tanárnak. Már csak azért sem, mert valahogy leragadtam 24 és 26 éves korom között, és talán így is viselkedek.
Ami az ottani mindennapi tennivalókat illeti: az utcáról belépve, a kertben rögtön a portán kell kérnem a kulcsot és a teremben található masinák távirányítóit. (Amiket most már nem is használok, mert a kézi-közeli vezérlés a megbízható. De azért elkérem a dolgokat, legyen mit elhagynom.) Most már tudják, hogy tanítani jöttem és nem diák vagyok. Bár, ha jól láttam, új portaszolgálatos emberkék lesznek, kezdődik minden előröl? Talán nem, és ha látják, hogy ismerem a dörgést, akkor hamar túljutok az első "ellenőrzési ponton." A terem a másodikon van, de az épület elosztás olyan, hogy lépcsőzve a negyediken érzem magam, mire feljutok. :) A kezemben lévő kulcs és távirányítók segítenek a lépcsőn ülő-álló embereknek beazonosítani, hogy el kéne engedniük, mert várnak rám! :) (Ez most nem fellengzés, amint már a tömegközlekedésnél meséltem, sajnos az udvarias tovább engedés nem az erősségük az ittenieknek.)
Az órán is szerencsére sikerült az első pillanattól kezdve baráti hangulatot teremteni. Ha jobban belegondolok, ők is és én is diákok és tanárok vagyunk egyszerre, hiszen nekem a portugál még mindig tanulandó nyelv. Ezért volt már jó pár percnyi nevetés abból, hogy nem figyeltem oda eléggé és más szó hagyta el a számat... mert ugye, a hosszú és a gyógyszer akármennyire is szeretnénk, nem jelentik ugyanazt. :)
Ami a tanárit és a tanári kart illeti: előzőről tudom, merre található, de sosem voltam még bent. Az utóbbiból pedig csak halvány sejtéseim vannak. Na jó, ismerek három kollégát... a többieket pedig próbálom felismerni. (Kulcs, távirányító... :) ) A három kolléga:
- egy német úr, aki mindig utánunk jön ugyanabba a terembe, ahol keddenként vagyunk,
- egy spanyol nőci, aki legelső nap kisegített némi "Hol találom ezt?" infóval,
- egy argentín "srác" - pár év van köztünk -, akinek a spanyol óráira jártam be tavaly, hogy lássam, hogyan is tanítják ezt a nyelvet a portugáloknak. (Meg is kérdezte anno, hogy nem akarok-e magyart tanítani, mert ott, ahol ő főállásban dolgozik (ILNOVA), szoktak magyar órákat is tartani. Érdekesnek hangzott, idén szeptemberben gondoltam is, hogy elküldöm az önéletrajzomat, de csak halogattam... addig, amíg a munka talált meg engem.)

Heti kétszer két óra a penzumunk. Ám mivel senki nem tudta megmondani pontosan, hogy egy tanóra negyvenöt vagy hatvan perc-e, a csoportommal úgy döntöttünk, hogy nekünk hatvan perc az egy egység. Eddig nem bántuk meg. :)
A fizetés: :D :D :D megint sikerült olyan munkát találnom, ahol inkább a hivatástudat tart meg, nem a fizetés. Maradjunk ennyiben.

Így a heti fix dolgok: háromszor portugál - a régi kurzus folytatása -, kétszer magyar - erre azért készülöm is kell, ami plusz fél/egy nap -, egyszer ovi-suli. És ha minden jól megy jövő héttől a kétszeri adag nő a zumbával. :)