Hogy is volt? Ja, igen, tehát, pár nap múlva ismét vissza kellett mennie a két főhősnek a "hivatalba". A sorszámhúzás után észrevették, hogy nem várhatnak mindketten, így J. munkába indult, E. pedig eltöltötte a röpke két órát a Loja do Cidadão köré épített bevásárlóegységben...
Kis nézegelődés, aztán nagybevásárlás. És mire minden túljutott a pénztár lassan suhanó szalagján, bankkártya be-ki, fizetés kipipálva, lassan le is telt a két óra. No, azért volt még egy kis idő, amit már az új várakozókkal együtt töltött el E. És aztán, egyszercsak megjelent a bűvös szám... azért annyira nem volt bűvös, hogy a mese soraiban pontosan megemlítse a mesélő, de annyi bizonyos, hogy sokszámjegyű volt. Az ügyintéző kedvesen végighallgatta a spanyolul előadott helyzetjelentést, majd kissé bizonytalanul egy másik kollégájához irányította E-t. Anélkül, hogy elhangzott volna bármiféle "öreganyám" megszólítás, E. hamar segítséget kapott. Néhány papír kitöltése, fénymásolat és... kiderült, hogy nem lesz így elég: J. EU-s kártyája is kéne.
Ó, ne!- futott át E. agyán kiáltás, aminek hangot nem adott, de az arcán mégiscsak tükröződött valami, hiszen az ügyintéző mosolyogva megnyugtatta: jöjjenek vissza nyugodtan esti fél8-ig bezárólag, és soron kívül folytathatják az ügyintézést. Gyors telefon, helyzetfelmérés, program átszervezés, és röpke két óra múlva ismételten, de most már ketten ott ültek a hivatali asztal egyik oldalán. A másikon a még mindig kedves ügyintéző... ám, ez a nap olyan hosszú volt, hogy E. egyszerre egyik pillanatról a másikra elfelejtett beszélni. Igen, az történt, hogy sem a száj, sem az agy nem akart engedelmeskedni... nem működött semmi nemhogy angolul vagy spanyolul, de még magyarul sem. E. hirtelen odafordult kedves társához:
- Nem tudok beszélni, azaz, nem tudom, mit és hogyan mondjak. Még magyarul sem jutnak eszembe a megfelelő mondatok.
És vészes nevetésben tört ki. Akik ismerik hősünket, tudják milyen ez. Akik nem, azok most megpróbálhatják elképzelni: első pillanatban kis kétségbeesés, majd sírásra görbülő száj, apró könnyek majd hirtelen nevetés. De olyan ám, ami halkan viszont annál erősebben rázta a test miden porcikáját. J. már tudta, miről van szó, ám az ismeretlen hölgy kétségbeesett, azt hitte, valami rossz történt... ezért E. megnyugtatta, hogy semmi baj, csak már nagyon elfáradt, és most jön ki rajta a feszültség. Ám öt perc múlva minden rendben volt. Papírok is előkerültek, újabb fénymásolás, és este 7-kor már kézben volt minden, ami kellett.
Azóta sok gondolkozás, számvetés után két hősünk amellett döntött, hogy tovább viszik az ügyletet, és remélhetőleg nemsokára megoldódik minden...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése