Jegyeket és bérleteket...1.

Hiszen utazni nem lehet ingyé'. Ezért itt is megvan az ára mindennek. Először lássuk a papírba öntött formákat majd az árakat.

Lehet jegyet venni az adott járművön - a legdrágább megoldás - vagy jegyárusoknál, ez azért olcsóbb. Általában a árusok tömbökben adják.
Kis zöld/kék mágnes kártya - feltölthető, egy évig érvényes. Ha lejár, de van még rajta pénz, azt a jegyiroda-kockadobozokban bizonyos megállóknál át lehet rakatni egy új kártyára. Használható a metrón és a Lisszabonban cirkáló buszokon, villamosokon, amiket a Carris cég működtet. Elég vékony, mindig attól félek, hogy összetöröm, meghajlítom, ami nem lenne szerencsés, mert a belsejében vékony drótszálak futnak körbe-körbe. Bármikor rátöltetünk pénzt, megnézhetjük még mennyi van rajta. Mindezt a metró állomásoknál lévő automatáknál lehet megtenni.
Bérlet - ez is kártya, vastagságra olyan, mint egy bankkártya, csak rajta van a tulajdonos enyhén űrbéli arcképe. Még egy jó fotót nem láttam eddig, akárki béreltét néztem. Mi például úgy nézünk ki, mint két menekült. Adott metró állomásokon kell kitölteni egy igénylő lapot és leadni. Aztán vagy egy hét, vagy két nap alatt elkészül. Az utóbbi a sürgősségi eset, ekkor fizetni kell, ha jól emlékszem, 7 eurót pluszban. Maga a bérlet nekünk fejenként 10 euró volt + a fénykép 2009. márciusában. Pár évig érvényes, havonta kell feltöltetni a chip-kártya részét a jegyirodáknál, viszonteladóknál - pl. nekünk egy "ápiszos bácsi" az ismerősünk ilyen téren - vagy a metró állomásoknál lévő automatáknál. Ha Lisszabonon kívüli területen is használni szeretnénk - ld. térkép -, akkor pluszban matricát kell venni, ami egy hónapig díszeleg ráragasztva a kártyára, majd jön a következő hónap újabb matricával, ha úgy dönt az utas.

A jegy Lisszabon környékén működő buszokra érvényes, bent a városban a zöld kártyát lehet használni egy-egy alkalmankénti utazásra. Ha az ember sokat utazik, a bérlet a pénztárcakímélőbb. Mi alapján vesszük a bérletet? Mennyit fizetünk érte? Alapvetően a következő térkép a megoldás kulcsa:



A fehér hátterű terület jelenti Lisszabon városát - a Tejotól északra eső rész -, a szürke pedig a következő zóna (coroa). Elvileg koncentrikus körökhöz hasonló az egész. A lisszaboni körrel együtt eddig négy létezik. Bizonyos kilométerenként alakították ki, még nem teljesen jöttünk rá a "váltószám(ok)ra". (A folyó déli részén is található a körökből, de most nem sikerült olyan térképet találnom. Keresem, nem adtam még fel. :) )
A bérletet kérhetjük különböző kombinációkkal: csak metró; metró + Carris (azaz lisszaboni buszok, villamosok és felvonók); metró + Carris + különböző zónák (ha a 2. zónára kérem, akkor az 1. zóna is benne lesz a koncentrikusságból adódóan.) Ezeken kívül lehet kombinálni a gyorsvasúttal, a hajóval, de ezekkel kapcsolatban nincs személyes tapasztalat.

Most nézzük a dolgok anyagi vonzatát, azaz: mi mennyibe is kerül ha csak egy útra szeretnénk jegyet váltani?

Lisszabonon belül a zöld kártyát használva a Carrison: 0.85 €
Lisszabonon belül helyszínen váltott jegy a Carrison: 1.45 €
Lisszabonon belül a zöld kártyát használva a metrón: 0.85 €
Átlépve a zónahatárt zöld kártyával a metrón: 1.15 €

A metróra nem lehet helyben venni jegyet, maradnak a "kártyák" vagy a bakugrás az érvényesítő bejárat felett be- és kimenetkor = lógás

Egy napra feltöltés: 3.75 euró (mi ezt sose próbáltuk, nem tudom, mi mindenre érvényes. Utána nézek majd.)

Tömegközlekedünk, de hogyan is?

Alapvetően a következő bejegyzésben általános képet kaphattok arról, hogy milyen Lisszabonban és a környékén a tömegközlekedés. Azért mondom, hogy általános képet, mert itt nem egy társaság üzemelteti a járműveket és mi sem használjuk az összeset, de talán nem is az üzemeltetőtől függ a közlekedési kultúra.

A magyar módihoz hasonlóan itt is van: metró, villamos, busz és gyorsvasút. Azaz én sima vonatnak mondom, mert az is, de kicsit HÉV beütéssel, a menetrendet és a megállók gyakoriságát tekintve. Ezen kívül van még a Tejot átszelő hajó is, amit még nem próbáltunk.
Ha csoportosítani szeretnénk, mondhatjuk, hogy kötött pályás és társai, de mi a tapasztalat alapján inkább így gondolkodunk:
1. Harcolj az életedért!
2. Csak katonás sorrendbe!

A csoportosítás az utazók fel-leszállási szokása alapján született.

1. Harcolj az életedért! : ide tartozik a villamos, a metró és néha a vonat. Az ember áll a megállóban, a peronon. Befut a várva várt jármű. Akkor most adjunk helyet a leszállóknak. Jaj, talán mégsem? De mi ez az egész? A kiszemelt ajtó egyre távolabb kerül, és talán el is tűnik a tovaszáguldó közlekedési eszközzel egyetemben, ha udvarias mivoltunk szerint cselekszünk. Ugye, mi szépen megtanultuk, hogy ha befut a busz, villamos, stb., akkor szépen megvárjuk, míg leszállnak az utasok és utána jövünk mi. Ez nem csak udvariassági formula, de még gyakorlati haszna is van. Mindenki idegbetegség nélkül eléri célját. Van, aki ki, van, aki be.
Nos, a kis zenei kitérő után kanyarodjunk vissza a valós tömeg-küzdő-beszállok-kiszállok sportághoz. Máig nem jöttünk rá a titok nyitjára, de a portugálok azonnal akarnak ki és beszállni a megérkező jármű ajtaján. Senki nem figyel a másikra, még a tömegtehetetlenségi erő sem hat rájuk. Mennek előre, mint... (itt mindenki befejezheti kedve szerint.) Az ajtóban bent és kint nem "sorakoznak fel", hanem szinte párhuzamosan az oldal irányba nyíló szárnyakkal beállnak és ha már egy embernyi szélességben kinyílt az ajtó, akkor induláááás! "Sípszóra" kezdődik az özönlés. És ami a legérdekesebb: senkit nem zavar, ha ő lökdösődik, de ha őt lökik meg... akkor még meg is áll egy pillanatra és nagy szemekkel bámul. (Tapasztalat, mindkettőnk "megbámult" lett már párszor.) Aztán az irány aszerint változik, hogy fel vagy leszállt-e az utas. Ha felszállt, akkor a mozdulat hirtelen megfagy. Átlépve az ajtót mintah minden megoldódott volna, nem akaródzik beljebb menni. Igaz ez otthon is jó pár emberre, de ezt valahogy mesteribb fokon űzik. Bár, lehet, hogy csak azért tűnik így, mert szinte mindenki ezt teszi. Max. még két lépést tesznek meg a belépéstől számítva.... uuhhhh, de nem szeretem, mert alapvetően nem vagyunk egy akaratos típus, és ez a közlekedési morálunkra is igaz.

2. Csak katonás sorrendbe! A bevezető sorokban felsorolt járművek közül maradt a busz, amiről még nem írtam. Igen, ez az a közlekedési eszköz, ahol felszállni csak és kizárólag az első ajtón lehet - akármilyen nagy is a forgalom, sok az utas -, leszállni pedig a többin. Mire vonatkozik a katonás sorrend? A megállókban várakozó utasokra. Ez nekünk az első időkben nagyon fura volt, de most már megszoktuk. Az emberek itt szinte megjegyzik, ki az, aki előtte az utolsó volt a sorban és ki az, aki mögé érkezett elsőnek, mert így, ha beérkezik a busz, akkor szépen sorba lehet állni. Van olyan eset, amikor az utasok a megállóban is libasorban állnak, de ha esik vagy már nagyon fáradtak, akkor beállnak a kis pados pavilonba, ahol azért nem tartják meg a sorrendet. Meg hát, nem mindenki áll be a tető alá :) Ám, ha begurul a busz, akkor szinte mindig visszaáll a sorrend. Mostanában kezdtem megfigyelni, hogy van, amikor a "kényelmesen" üldögélőket nem engedik be oda, ahova őket megilletné. Talán azért, mert mialatt várakoztak mindannyian, addig akik ültek, azok pihentek ezáltal több energiájuk van kicsit várni a sorban, míg felszállhatnak? Nem tudom.
Itt kell megjegyeznem a babakocsik sorsát. Azaz, inkább a felnőttét, aki tolja. :) Ha nem túl nagy a tömeg a buszon, akkor van esély, hogy sikerül felszállni az egyik hátsóbb ajtón, majd előre menni és bemutatni a bérletet. Jobb esetben nem egy ember utazik babakocsistul és ekkor a "kísérő" elől száll fel - szabály szerint, hiszen, nála nincs babakocsi - és megmutatja mindkét bérletet, vagy kezeli a jegyet. Abban az esetben viszont, ha pont csúcsforgalom van, néha a babakocsis is elől kell hogy felszálljon, aztán indulhat a tuszkolás... Ez is eggyel több ok, hogy ha eljön az ideje, lehet inkább a kengurus megoldást választom.

Karácsony 2010

Igen, ismét elindult a Karácsonyra való készülődés. Ha az ember még önszántából nem akart volna ráhangolódni a dologra, sebaj, a boltok már segítenek ebben. :) Először megdöbbentő volt - tudom, lassan hozzá kéne szoknom, hogy másfél hónappal az ünnep előtt már emlékeztetnek -, mert nekem még ősz van, napsütés, indiánnyár/vénasszonyok nyara... tehát bármi, csak nem Karácsony előszele. Aztán mikor már nem az első döbbenet tartott hatása alatt, gondolkodni kezdtem ezen az egészen. Mutatok pár képet, utána elmondom, mire is jutottam.

Megpróbáltam elfelejteni, hogy milyen hónap hányadik napja van és csak belefeledkezni a kirakatokba. Ebben segített, hogy mint a kisgyerek, mindent megfoghattam, kipróbálhattam. Igaz, a képek is elárulják, hogy a dolgok tömegyártásban készültek, de ez egy rövid ideig nem érdekelt. Csak nézegettem, járkáltam, gondolkoztam. Apránként kizártam a külvilágot, nem az árak érdekeltek, sem a polcokat éppen feltöltő munkatársak. Valahogy egyszeriben megéreztem a hideg hó illatát, színét, a finom sütik ízét, a csomagolópapírok zizegését, a szaloncukor csokimázát, a csípős hidegben a karácsonyi vásárok hangulatát, a nagykabátba-sapkába- sálba-kesztyűbe-csizmába bebugyolált embereket, akik kezében apránként már egyre kevesebb hely van a csomagoknak vagy csak egyszerűen a nagy forgatag sűrűjében sodródnak talán most egy ideig nem átkozva a "kirakodóvásár" által okozott bolygatagot. (Tudom, ilyen szó nincs a magyarban, de ez jött ki belőlem, hiszen egyszerre forgatag és bolyongás.)
Tudom, itt megint nem lesz hideg a Karácsonyunk. Mármint az a hideg, ami otthon szokott lenni. Itt vagy esős lesz vagy száraz. Hiányozni fog az otthoni utcák hangulata, de ami itt vár, azt majd gondolatban kiegészítem.
Lesz egy újítás: külön adventi naptár helyett nálunk a fenyő segít majd visszaszámolni. Most már tudjuk, hogy itt december elején már szokás a fát felállítani, díszekkel együtt. Mégis ez nekünk kicsit hangulatromboló, hiszen teljes pompájában Szenteste kezdetével legyen egy kis időre a családtagunk. Ezért az ötlet: minden nap egy kis díszt kap a fa, így apránként öltözik fel és dec.24-én lesz kész. A ruhája szinte minden darabja megvan, csak a FA maga hiányzik még. Remélem, már vár minket valahol, tudja, hogy megyünk érte, még ha mi most csak reménykedünk a találkozásban és fogalmunk sincs, hogy hol bukkanunk rá.

Ti, hogy álltok az ünnepi készülődéssel? Kinek mikor indul be a kismotor ott belül?

Megint egy kis spanyol

Lassan belepi a por a szépen bekötött diplomamunkám és az érte kapott Diploma-Oklevél minden egyes darabját. Szóval, most már nagyon ajánlom innen a távolból, ismeretlenül, tele-hipno...úton minden olyan cégnek, akikhez jelentkeztem, hogy vegyenek fel magukhoz tanárnak. Igen, már nagyon szeretnék tanítani :) (spanyol 1.)
Emlékeztek még? Jártam egy évig portugált tanulni esti iskolában. No, most is járok oda, csak spanyolra. Hehe, tanulni... gondolták eddig a többiek, akik mind portugálok és ők tényleg tanulni járnak. Egészen a legutóbbi óráig, amikor is fel kellett olvasni a pár soros házit. Megtettem és ekkor az egyik nőci megjegyezte:
- Milyen tök jó a kiejtésem, olyan szép spanyolos.
No, én csak mosolyogtam, mint a tejbetök, de nem szóltam semmit, csak összenéztünk a tanárral. Ekkor jött a leleplezés:
- Akkor most van itt az ideje, hogy eláruljam az igazat. Eszter már elég jól tud spanyolul, ezért nem nyelvet tanulni jött, hanem inkább megfigyelni a tanítás menetét.
Szerencsére mindenki ugyanolyan kedvesen mosolygott, mint eddig. Remélem, így is marad, és nem okoztam kiengesztelhetetlen csalódást senkinek. (spanyol 2.)

Élvezem ezt a heti két alkalmat, csak hozzá kell szoknom, hogy a hétfői este 22.20-kor kezdődik és majdnem éjfélig tart :P De nem baj, azonnal jön a busz, nem kell a megállóban órákat töltenem, mint tavaly a portugál órák után. A tanár argentin, és nagyon sok kultúr dolgot is belerak az órába, eddig szerintem az órák fele ilyen mesékkel ment el, de én nagyon élvezem. Tavaly járt Budapesten, és amikor megtudta, hogy én is onnan jöttem... fülig ért a szája. Azóta a véletlen mindig úgy hozza, hogy valami úton-módon eljön Budapest, mert mindig akad egy-egy dolog, ami Budapestre emlékezteti :) (spanyol 3.)
Csak ne sokalljanak be tőle a többiek! ;)

Magyar kultúrest

Igen, ilyen is volt. A legmeglepőbb: egy portugál bevándorlási szervezet adott az estnek helyet. Hogy hogyan született meg az esemény, arról nem sokat tudok, de kaptam meghívót... no, nem személyesen, hanem a wiwen keresztül.
Második furcsaság: portugálul volt az egész szöveg. Miután írtam, hogy min. 1, max.2 főre szeretnék foglalást és persze vacsorát kérni - és mindezt portugálul :) - két nap múlva jött a válasz, rendben, akkor 2 fő, és nem baj, ha kiderül ott a helyszínen, hogy csak 1 ember jött.
Elérkezett a várva várt szombat. Előtte való nap egész végig égszakadásos eső, szombaton is egészen délutánig. Mert akkor egyszerre kisütött a nap. Jó volt, nagyon is jó. Mindaddig, míg el nem készültem és neki nem vágtam az útnak. A buszon ért el az újabb égi áldás, ám a 20 perces metrózás után Lisszabonban a Tejo folyó partján kibukkanva a föld alól már kellemes langyos szél fogadott és apró felhőkkel borított ég, amin a csillagok többen voltak, mint a menetelő felhők. Szerencsére nem kellett sokat sétálni a helyszínig.
Ami fogadott: nyitott nagykapu, innen az első emeletig - egy lépcsőforduló, 2x9 lépcső - szép kőlépcsősor. Majd a következő forduló: régi, kopott, magas FA lépcső. Velem szemben éppen száguldva jött le egy ismeretlen filingrán lány... hirtelen az jutott az eszembe, hogy kinek is kell elsőbbséget adni? Mert a lépcső magas, keskeny széltében és hosszában is. Ez a kérdés megoldódott: én lassítottam, a lány kedves köszönéssel szökellt tovább. A második gondolatom, ami a mai napig nem hagy nyugodni: a lány vajon ennyire vakmerő volt és bízott a lépcsők erejében vagy minden nap az általam tapasztalt gyorsasággal és könnyedséggel vágtázik fel s le az ötemeletes épületben? Azt hiszem, ez megmarad örök talánynak.

A másodikon félig nyitott ajtó várt. Kicsi előszoba, benne egy két személyes kanapé szerűség, előttem egy lány ült és valami névsort bogarászott. Szerette volna megtalálni az a két személyt, akik éppen előttem érkeztek. Talán házaspár volt, talán nem, ami biztos: együtt jöttek, a nő írt e-mailt, amiben jelentkezett, de választ nem kapott. Viszont a lány mondta, hogy már van egy várólista is, mert sokan jelentkeztek. Erre a listára felírhatja őket, de várni kell mindenképp, mert azoknak van előnye, aki jelentkezett. A nő kedves volt, szerény, mondta, hogy ő írt... a pasi mellette:
- Na, akkor mi most megyünk, nehogy má' várjunk, erre nekem nincs időm, se kedvem!
Mindezt portugálul, nem tudtam eldönteni, hogy ki lehet a magyar, a nő vagy netán mindketten? A nőt sajnáltam, mert láttam, szeretne maradni, készült erre az estére. Gyorsan megmondtam, hogy én csak egymagammal jöttem, így máris van egy felszabadult hely. Később kerestem őket, azt hiszem nem maradtak.
A kötelező "becsekkolás" után és az 5 Euro leperkálását követően - ami a gulyás levest, a szilvásgombocót, egy italt és az est kulturális programját hivatott költségeiben fedezni - beléptem a nagyszobába. Tényleg, ez volt a nagyszoba, mert mint rájöttem, az egész egy lakás. A falakon a régi időkből származó plakátok, igaz, nem ezek, hanem hasonlóak: 3 éves, 5 éves terv, egészséges tej, kis kultúra reklám stb. Érdekes volt, egyszerre jó és nem annyira, mert mindez bennem a következő kérdést ébresztette fel: A szervezők tudják, hogy ezek mikorról valók? Igaz, ha lett volna ellensúlyozásként pár újabb, akkor minden rendben.
Nem számoltam meg pontosan, de szerintem harmincan lehettünk. Aki szeretné, megszámolhatja a képeken :) Lassacskán mindenki megtalálta a neki legszimpatikusabb helyet, konyha közelében - hamar kapod a kaját; ablak mellett - hamar jön rád a friss levegő, de hamar eleged is lesz belőle; a vetítővászon közelében - hogy is nézed majd a képeket? ... ám, ezekre az ember nem készülhetett fel, szóval vagy ösztönből ült le, vagy az ismerősök közelébe vagy ahol épp hely volt.
Első műsorszám: köszöntő és rövid - kis technikai gabalyodással együtt szűk 40 perces - bemutatása Magyarországnak. Történelem, földrajz, gazdaság, szociológia, művészet és híres magyarok. Igazán szép munka, összeszedett, a képek sem csak úgy futtában lettek kiválasztva. Volt hangulata a dolognak még úgy is, hogy portugálul olvasta fel egy portugál, ezért néha elvesztettem a fonalat, de a képek mindenig visszavezettek.
Második műsorszám: vacsora. Hm... a képen látható a leves, nos, igen, nem volt paprika benne. :( Így nem igazi gulyás leves volt, de azért finom. :) A szilvásgombóc viszont nagggyon jól sikerült, és a végén mindenkinek jutott 3 db. fejenként.
Harmadik műsorszám: koncert. Nekem tetszett: szóló hegedű rövid darabok és egy duó gitárossal = 4 magyar népdal. Tényleg családiasan jó volt a dolog, semmi "Én most kiállok és szerepelek" allűr. Gratula innen is nekik.

Hála Jutkának és Csabának, akiknél már azóta voltam gyerekvigyázóban is :), kocsival jutottam haza.
Szép volt, jó volt, remélem, sikerül még ilyet szerveznünk nekünk is.

Mesék J. és E. kalandozásairól 3.

Régen, de nagyon régen kezdődött ez a mese, amiben a két főhős a portugáliai TB rendszer bugyraiban utazott, kallódott, de a kiutat megtalálta.
A történetet ott hagytuk félbe - azaz harmadába, mert három a magyar igazság, így e mese is három részből áll -, hogy sikerült EU-s egészségbiztosítós kártyával együtt az esti fél8-as záróra előtt soronkívül visszajutni kedves ügyfélszolgálatos nőhöz. Miután itt minden adat bekerült a rendszerbe, a várakozás hosszú napjai, hetei követeztek. Aztán pedig jött a postás és vele együtt a hivatalos papír, amin név, cím.... stb...stb... és csodák-csodájára: portugál TB szám :) Innen már csak pár apró lépés választotta el J.-t (és befizetésre szavak nélkül felkért és bármiféle ellenszolgáltatás elváró E.-t) a havi cirka 89 Euró kifizetésétől.
Egyik apró, de annál fontosabb lépés: kideríteni, hogy visszamenőleg is be kell-e fizetni bármit is - ti. elvileg azt mondták a bölcs okosok, hogy az ösztöndíj kezdetétől kell fizetni, ám akkor fennállna a törvényellenesség, hiszen mindeddig a magyar TB rendszer pénztárába csurrant-cseppent a havi díj, és párhuzamosan tilos két államban fizetni.
A kérdés megválaszolására E. vette hétmérföldes kiscsizmáját és újra ellátogatott a már kedves ismerősnek számító Loja de Cidadão-ba. Valószínűleg valamivel megbánthatta a láthatatlan segítőket, kismanókat, mert olyan ügyfélszolgálatoshoz került, aki egy nagyon kedves idős néni gúnyájába bújt, de a kérdést megválaszolni nem tudta. pedig még telefonált is párat, de sajnos válasz nem érkezett.
Mit volt mit tenni, E. másnap elindult és a TB központi irodájába tett látogatást. És lőn válasz: nem kell semmit sem fizetni, csak egy nyilatkozatot írni arról, hogy a portugáliai befizetés kezdete előtt az ösztöndíj megkezdése óta még Magyarországon lett fizetve minden. És természetesen Magyarországon pedig be kell adni egy "befizetés felfüggesztése-nyilatkozatot".
Mindez történt 2010. áprilisa végén. Azóta, május hónaptól kezdve J. hivatalosan is a portugál TB biztosítottja és kedves társa, E. minden hónap 15-ig szépen megy és fizet.

Itt a vége, fuss el véle!