Ovi-suli 4.

Akkor az ígért, nagybetűs Hazáról szóló történet.
2011-ben március 15-e keddi nap volt, ezért a tervek szerint előző szombaton a téma adott volt. Előtte egy héttel egyedül tartottam a foglalkozást, a végén megkérdeztem, hogy ki hallott már március 15-ről, miért fontos, mi a kokárda, a himnusz? Hm... inkább csak nagy csodálkozó szemeket kaptam válaszként, mindenki nézett rám, pakolt... azért egy-két gyereknek derengett valami, de láttam, jó sok része lesz a foglalkozásnak.
Volt is minden: képvetítés (emberek, események helyszínei, mai szobrok, kották, vers kéziratok), zenehallgatás, beszélgetés, kokárda-címer-zászló készítés. Megnéztük, ki írta a Himnuszt, megállapodtunk abban, hogy Kölcseytől nem kellett félni, habár szegény egyik szemére vak volt - és olyan kalózos ijesztős néha a ránk maradt képei némelyikén -, a kokárda hasonlít a lovasversenyeken a győztesnek járó "kitűzőre", franciáknak is ilyenjük van, ugyanúgy három színű, csak mások a színek. A portugál zászlóban is hasonló a piros és a zöld jelentése. A régi - "Húúú, de régi, én akkor még nem is éltem!" - 100 forintos papírpéznen ugyanaz a Kossuth Lajos képe van, aki Debrecenben a Nagytemplom melletti szobor. (Ezt az egyik kislány vette észre, amikor képeket nézegettünk.... 4 éves, rajzolgatott, mászkált, és csak úgy természetes hangon hozzávetőlegesen megjegyezte. Érthető valahol, hiszen debreceniek, és sokat sétáltak arra. Ismét példa, hogy a gyerekek váratlanul hoznak elő rég "elrejtett" dolgokat. :) )

Remélem, bennem is és a gyerekekben is megmaradt ennek a szombatnak az emléke, és a közösen készített zászlók, kokárdák, címerek majd kicsit nagyobb-felnőttebb fejjel a színes, papíros, ragasztós, rajzolós kézügyeskedés eredménye mellett más értékkel is bír majd. :)

Ovi-suli 3.

Ígértem, hogy mesélek majd kicsit a szombati foglalkozásainkról is.
A legeslegelső megbeszélős-találkozó alkalmával felmértük az erőviszonyokat, ami kicsit változott, de jó útmutató volt a felkészülésre. Tehát: ha minden gyerkőc eljön szombaton, akkor úgy 15 fővel kell számolni. Hozzájuk jön még egy-két segítő szülő, akik a legkisebbeket szórakoztatják. Hátra van még min. másik két személy, akik a foglalkozást tartó felnőtt szerepét töltik be. (Hárman indultunk, ebből ketten voltunk fixen szinte mindig, de kedves harmadik társunknak jogos a mentsége: olyan munkahelyen dolgozott, ahol néha a szombat is munkanap volt.)

Ez az "osztálylétszám" annyiban módosult, hogy ritkán voltunk maximális számban jelen, mivel szombatról lévén szó, a kicsit hosszabb alvással, családi programokkal kell osztoznunk... érhetően. Felnőtt fejjel tudom, milyen jó egy nap akkor kelni, amikor a szervezetem tényleg kelni szeretne, nem pedig óracsörgés - akarom mondani a "kedvenc" mobil csengőhangom - rikácsol már egy jó ideje a fülem közelében. Ezért is minden egyes szombatra készülődve az járt a fejemben, hogy mivel lehetne szórakoztatóvá tenni a közösen eltöltött 2-2.5 óránkat. Persze, mindig kell valami "tanulni való" is, a foglalkozást mederben kell tartani, de játszva. Ez a lényeg. Mennyire sikerült? Jó úton haladunk a tökéletes felé. :) Nekem eddig a legnagyobb "dicséret": az első rendes-tanulgatós alkalom után tudtam meg, hogy a következő héten valószínűleg két lányzó nem jön, mert más programjuk lesz. Ez csak természetes, semmi gond. Aztán eljött a második szombatunk és nyílik az ajtó, belép hatalmas mosoly-vigyorral az egyikőjük. Én megörültem, hogy mégis itt van, főleg az után, hogy megtudtam: kifejezetten ő kérte, hogy valaki hozza el őt, még így is, hogy a másik lánynak más programja volt és "egyedül" kell lennie. :)
Persze, vannak ennél kevésbé rózsaszín perceink is. Főleg abból adódott nehézség, hogy egy teremben vagyunk mind, ezért a (zaj)hangszint nem mindig a legcsendesebb.

Miről is beszélgetünk egy-egy szombat alkalmával? Jogos kérdés, hiszen az alapszituáció: általában vegyes családból jönnek a gyerekek, ahol a magyar nyelv csak házinyelv. Ehhez, tapasztalatom alapján, sajnos akarva-akaratlanul is hozzátartoznak a következő tények:
- nehéz magyarul beszélni,
- még nehezebb "idegenek" társaságában magyarul beszélni,
- na, de ez mind semmi, hiszen írni még cifrább dolog, főleg magyarul!
Kicsit ebből, kicsit abból... és máris könnyebb. Megnéztünk már sok-sok ABC-különbséget. Gyakoroltunk jó kis magyar hangokat kiejteni. A kedvenc pillanataim egyike volt, amikor az egyik kislány - az r hang/betű gyakorláskor rákerült a sor - picit megszeppenve rám nézett, és azt mondta:
- Én ezt a betűt nem tudom kiejteni, csak portugálul.
Egy pillanatig én jobban meglepődtem, mint ő, és csak reflexből válaszoltam:
- OK, mutasd!
És akkor rájöttem, hogy miről is beszélt: portugálul van egy nagyon erősen pörgő r és egy lágyabb. Az előbbit a szavak elején, ill. dupla r-nél találjuk, a másikat szó-szöveg közben. Ezen kívül még gy különbség, amit a kislány érzett, tudott és a fenti mondatával fogalmazott meg: a portugál r-t nem elől pörgetik, mint mi, hanem kb. a felső szájpadlás közepén.
Mivel mai napig nem tudom, hogy erre a különbségre a kislány egyedül jött-e rá vagy otthon volt-e már erről szó, ezért most is csak mosolygok örömömben, hogy ilyen helyzettel találkoztam. :) Tök jó dolog rácsodálkozni, hogy a gyerekek agya-gondolkodásmódja mennyivel változatosabb, csavartabb, vagy netán épp ellenkezőleg, milyen logikusan beszélnek dolgokról.

Az ABC-k rejtelmei mellett a szókincs tudatosítása a legfőbb cél párhuzamosan a már meglévő tudás összekapcsolásával. Hogy köszönsz, ha reggel találkozol valakivel az utcán? Másképp köszönsz, ha gyerek, ha felnőtt, ha ismerős, ha ismeretlen? Milyen állatokat ismersz? Hol élnek? Hogy hívják a kicsinyeit? Hogyan "beszélnek"? Hol laksz? Milyen a lakásotok/házatok? Milyen a környezete? Mi van a városban? És milyen helyek vannak még a városon kívül? Mi a térkép? Meg tudod mutatni, hogy hol laksz? Hol van Magyarország? Mi az, hogy határ? Szomszédos országok? Hogy hívják, milyen nyelven beszélnek a Magyarországgal határos országok lakói? Neked mit jelent Magyarország? Merre jártál már, mire emlékszel, mit ismersz? Mit szoktál csinálni, ha Magyarországon vagy? Mikor, kivel szoktál oda utazni?

És itt meg kell állnom a mesélésben: megint csak a gyermeki egyszerűségről pár szóval. A mai napig cseng a fülemben, amikor Magyarországról beszéltünk, többször kicsúszott a számon, hogy "haza", így kisbötűvel. Pl. Mikor mentek haza, Magyarországra általában? És a gyerekek ezen nem hökkentek meg. Vagy nem vették észre :), vagy nekik is természetes, hogy ott is élnek a családból, tehát, egy kicsit az is haza. :)

Ha már haza-kisbetűvel, akkor legyen szó a Hazáról is. A következő bejegyzésben. :)

A TB ügyintézés margójára

Már kétszer szóltam a TB-nél, hogy elírták a születési időpontot és a névvel is baj van. OK, javították. Én nem néztem a monitort, hiszen, nem én dolgozom rajta.
Aztán jött az portugál EU-s TB kártya, a régi rossz adattal. Én még az előző idegbajos-történet után is voltam annyira naív, hogy meg se néztem a kártyát. Milyen jó, ha a férj ennél gondosabb! Persze, érthető, hiszen az ő kártyája volt... még mindig a rossz adatokkal. Pedig azóta eltelt több hónap.
Amikor visszamentem, és soron kívül szerettem volna, hogy két kattintást elvégezzenek a rubrikában, nem fogadtak, mert sorszám nélkül nem lehet. Mondtam, hogy nehogy már nekem kelljen megint fél napot itt töltenem azért, mert ők elszúrtak valamit. Már pedig ha nincs sorszámom, akkor nem fogadnak. Erősködtem, akkor azt mondták, hogy ahhoz az ügyfeleshez menjek, aki a rossz adatok alapján állította ki a kártyát. Szerencsére bent volt. A nő azzal kezdte, hogy van-e sorszámom. Mondtam, nincs, tegnap voltam itt, és rosszak az adatok, amik alapján ő készítette el a kártya kérést, pedig én már voltam itt pár hónapja, hogy javítsák ki... akkor azt mondta, várjak, amíg végez. Vártam is, azt hittem, hogy az előtte ülő ügyféllel, de nem, hanem mindenkivel... 5-tól fél8-ig? Szerencsémre volt valaki, aki odaadta számát, mert nála kettő volt... így számmal kerültem a nőhöz, mosolyogva kérdezte: Sikerült sorszámot szereznem? Erre már nem is feleltem, és ő is látta, jobb, ha ezt nem firtatja tovább.
Mondtam, mi is lenne a dolga, meg is nézte, kérdezte, miért nem akkor szóltam, amikor a nyomtatvány töltötte. Erre sem válaszoltam, és látta, hogy nem vagyok hajlandó magyarázkodni, mert nem is nekem kéne.
Kijavította a dátumot is és a nevet, majd kinyomtatta. Akkor a név jó volt, a dátum nem. Mindent újra, nyomtatás: a dátum jó, a név nem. Komolyan kínomban nevettem, szegény nő nem. Harmadszorra sikerült mindent rendesen lementeni. Pedig láttam, mit csinált, a gép nem mentett... nem tudom, miért... Szóval, meglett a jó papír is, a kártya is megérkezett. :)

Otthon, amikor használni akartuk, kiderült, hogy olyan hosszú a portugál szám, hogy nem fér be a kórház rendszerébe Magyarországon... Na, ennyit erről. :)

EU, TB, CdS és jó kis idegbaj - pedig én csak laborra jöttem...

A rövidítések: EU - Euróapi Unió, TB - Társadalom Biztosítás, CdS - Centro de Saúde (otthon kb. "SZTK", csak itt nincs se rötgen, se vérvétel, se semmi, szimplán dokinézőbe járunk ide, majd a doki innen küld el laborra és minden egyébre.)

Meséltem már régebben az itteni TB ügyintézésről: 1., 2., 3. részben.
Akkor azt hittük, hogy ennyi, már csak fizetni kell. De nem, óóóóó, hát hogy is lehettünk ilyen naívak!

Szerencsére ritkán látogattuk egy ideig az orvosi intézményeket, ám aztán jött a szükség. És az tudjuk, hogy nagy úr. Az egyik látogatás alkalmával ha már ott vagyunk-alapon, megkérdeztem a dokicsajszit, hogy itt hogyan működik a terhesgondozás és minden más ebben a témakörben. Még nem (volt) aktuális a dolog, de szerettünk volna tisztán látni. Ugye, itt mindennek van vizitdíja, laboroknak is, ám ha megvan a pozitív teszteredmény, akkor onnantól kezdve minden, a témába vágó orvosi intézkedés ingyenes. Orvosi vizsgálat, labor... persze, ha az ember a köz-orvosi ellátást veszi igénybe, és nem magánkórházasdit játszik. Ám mivel nem volt pozitív eredmény, ezért ha labor vizsgálatokat szerettünk volna, akkor annak van díja, de nem sok, hiszen megvan az EU-s TB kártya, ami alapján eddig is csak annyit fizettünk, amennyit egy portugál. Gondoltuk, megnézzünk a labort, kaptam is a dokicsajszi által kinyomtatott két oldalas listát, amit a laborba kellett vinnem, ezen szerepeltek nevek-számok-vonalkódok. Azaz, vonalkódok nem, de akkor még nem tudtam, hogy kellenek ilyenek is. A papírt a rendszerbe bevitt adataim alapján köpi ki a gép, a dokik nem tudnak vele mit kezdeni, megbuherálni stb.

Mentem is a legközelebbi laborba, ahol a nő átfutotta a papírt, és megkérdezte, hogy ugye, tudom, hogy ez nagyon sokba fog nekem kerülni. Mi? Hiszen itt az EU-s TB kártyám, azzal pedig olyan, mint egy portugálnak. Hát nem, mert én nem olyan listát hoztam, hanem másmilyet. Innen hiányoznak a vonalkódok, ami a portugálok laborkérő listáján szerepelnek. Menjek vissza dokimhoz, mondjam meg neki, hogy vonalkódos papírt adjon. Ha nem, akkor így csak az első oldal 150 euró lesz.

Mentem is vissza, a felvételi pultnál már ismert a csaj, mondtam a gondom, ő meg csak sajnálkozott és mondta, hogy a doki nem tud változtatni, mert a rendszerben lévő adataim alapján a rendszer állítja ki a papírt. Én meg csak arra tudtam hivatkozni, hogy voltunk már TB kártyával orvosi laborvizsgálaton, és akkor nem volt semmi gond. Igaz, akkor én csak kísérő-tolmács-lelkitámasz voltam, és a páciens férfi volt. Talán ez a gond? Enyhe nemi megkülönböztetés? :) Persze ez utóbbit, nem kérdeztem meg, nem voltam annyira vicces kedvemben. Mert jelen pillanatban úgy tűnt, hogy valami nagy gebasz van, és ha tényleg kell az orvosi ellátás, akkor sem kaphatok normál árfolyamon, mert a rendszer nem engedi.

A felvételi pultos nő elküldött másik labor-központba, hátha ott elfogadják a papírt normál áron. De nem, és ott legalább jófejek voltak, elmesélték, hogy azért nem, mert a rendszerben az van a kódok alapján, hogy engem nem a magyar TB biztosít, hanem valami nemzetközi cég, akikkel nekik nincsen szerződésük, azaz, nem tudják kin behajtani a pénzt. Mondtam, hogy soha semmi közöm nem volt hozzájuk...

Letelt a munkaidő, már nem tudtam sehova se menni. Másnap mentem a jó öreg Loja do Cidadãoba, húztam sorszámot, végig vártam a napot, majd sikerült beszélnem az egyik ügyfelessel. Ő csak nézett, hebegett-habogott (sz***t sem tudott mondani), végül már minden kollégája ezen rágódott, de megoldást nem tudtak. Felhívtak valami központibb TB osztályt, azok viszont már nem dolgoztak aznap... megoldás? Jöjjek vissza másnap, vagy valamikor, amikor időm van. Persze, nem lehet soron kívül, újabb fél napos várakozásra kell készülni...

Ez volt az a pont, amikor mindenkit elküldtem.... mindenhova. Igen, ettől a naptól kezdve valahogy könnyebben csúsznak ki a számon a "csúnya beszéd szavai", ha gond van. :)

Itthon elkeseredésemben a neten megkerestem azt a nemzetközi betegbiztosítót, akik a portugál lapomon szerepeltek. Szerencsére megtaláltam őket, és elköltöttem jó sok magyar forintot, mert le nem raktam addig a mobiltelefont, amíg valahogyan dűlőre nem jutottunk.

Az első meglepetés: ez a cég pénzzel nem is foglalkozik, csak betegszállítással.
A második meglepetés: ők utasbiztosítók, azaz "nyaralókat" segítenek, magyarán, náluk köt ki mindenki, akinek a külföldi utazása során van biztosítása és bajba került.
A harmadik meglepetés: ők a magyar TB-vel nem állnak semmilyen szerződésben.
Mindezekből kifolyólag nem is szerepelek a nyilvántartásukban, soha nem is szerepeltem.
Megállapodunk abban, hogy küld nekem email-ben egy nyilatkozatot minderről. Ezt azóta is várom :)

Következő elkeseredett lépésem: nem a TB részleget kerestem fel, hanem az Egészségügyit a Loja-ban. Ott hamar sorra kerültem, egy kedves srác volt az asztal másik oldalán. Én már annyira ideges voltam, hogy megkérdeztem, beszélhetek-e vele angolul. Igen. :) Persze, mondtam neki, hogy portugálul is tudok, és tudom, hogy jól mondtam el mindent portugálul, és azt is értették, amit mondani akartam, de... nem is tudom, mi ütött belém, hogy angolul akartam a sráccal beszélni. Mindenesetre nagyon segítőkész volt és látszott, hogy érti a dolgát. Mellette ült egy munkatársa, egy nőci, akivel már volt dolgom, mert 2 héttel ezelőtt ő írt be valamit a papírjaimra.

A srác leírt mindent, megígérte, hogy utánajár a dolognak és felhív, ha tud valamit. Csütörtök délután volt, a délelőttöt még a TB részlegnél töltöttem elmagyarázva, hogy már telefonáltam is haza a magyar céghez, akik megmondták, hogy nekik semmi közük az állami TB-s dolgokhoz. Mire csak vállvonogatást, és kedves szemekkel való pislogást kaptam cserébe... ekkor húztam sorszámot elkeseredésemben az EÜs- részleghez. (Mert ez itt két külön intézet. Ennyi bürokráciát!! Ezért is megy itt minden ilyen tetűlassan...)

A srác pénteken hívott, hogy be tudok-e menni, mondtam, hogy sajnos nem, csak hétfőn. OK, semmi baj, jöjjek.
Be is mentem, hamar sorra is kerültem, egy nő fogadott. Mondtam, mi járatban vagyok, vette is elő a srác jegyzeteit. Közben már ismerősként köszönt rám a másik székről az a nőci, aki pár hete bevitt valami adatot a rendszerbe rólam.

2 perc múlva már nem volt olyan nyugodt mosolyú! Kiderült, hogy amikor ő szöszmögött az adataimmal, valamit nem úgy sikerült lementenie, ahogy azt kellett volna. Ő váltig állította a kollégájának, hogy mindent jól írt, és le is mentette a gépbe, de mégsem úgy volt benn a dolog, ahogy kellett volna. Egy átkozott számsor miatt idegeltem majdnem 3 hetet... kijavították, mentem az SZTK-ba próba laborbeutaló-kérésre, és a felvételi pultos "ismerősöm" kicsit kétkedve, de megcsinált mindent, amit kértem. És lőn csoda!! A gép kiköpte a csoda-vonalkódos papírokat!

Ez már bizonyíték arra, hogy portugál állampolgárhoz hasonló fizetési kötelezettségeim vannak az orvosi ügyekben. Ki is próbáltam, voltam már házidokinál, és tényleg, minden simán ment. :)

U.i.: az adatbevitel itt is amolyan portugál módon megy. Folyt.köv.