Áll - mint állásinterjú.
Met - mint metró.
Sztr - mint sztrájk.
Akkor kezdjünk minden az elején, szép sorjában.
Az egészet a magyar ovi-sulinak köszönhetem. :) Ami az állásinterjút illeti. Ott kaptam egy emailt, az egyik anyuka-tanár társamtól, aki kapta az ő egyik ismerősétől, aki kapta... ez már nem számít.
Az email egy továbbküldött levél volt, amiben az egyik álláshirdető oldal - minő meglepő? - egyik hirdetése szerepelt. Csakhogy, az álláshirdetésre a jelentkezés elég furmányos volt. Az emailből mentem a hirdetési oldalra, onnan nem ám a cég jelentkezési felületére, hanem még a hirdetési oldal saját adatbázisába kellett regisztrálnom. Regisztráció alatt értsd: név, cím, elérhetőség, nyelvtudás, mennyit szeretnél keresni? (Hogy mennyit? Hahaha, annyit, hogy ne kelljen 65 évesen is dolgoznom és a családom is normálisan élhessen!)
No, visszatérve a töltögetéshez. Amikor lenyomtam a "kész/mentés/tovább" gombot, örültem, hogy minden OK, most már elintéztem a rám eső részt. Hát nem. Vagyis részben igen, mert így továbbléphettem a hirdető cég saját adatbázisába, ahol ugyanazokat a dolgokat kellett kitöltenem + önéletrajz feltöltés. Ez is kipipálva. Kaptam egy emailt, hogy köszönik szépen, majd egy bizonyos telefonszámról a napokban felhívnak.
Már el is felejtettem, amikor szól a mobilom, itthon. Tudni kell, hogy a lakásban valami miatt szakadozik a mobil-vonal. Ehhez társult egy anyanyelvi portugál nőci, akitől 3 perc alatt háromszor kérdeztem meg, hogy megismételné-e amit mondott. Ekkor megkérdezte, hogy beszélek-e portugálul. Mondtam, igen, valamennyire, de a vonal nem túl jó. (Azt már nem mondtam, hogy egy multicégnél dolgozó embernek lehetne annyi sütnivalója, hogy odafigyel arra, akivel éppen "üzletel", azaz kicsit lassabban is beszélhetne, főleg úgy, hogy kiderült, nem is kéne túlzottan portugálul beszélnem. :) ) Ezt még tetézte azzal, hogy megkérdezte ugyanazokat a kérdéseket, amikre nekem már kétszer kellett válaszolnom írásban a neten. Szinte kívülről fújtam a válaszokat. :) Azzal köszönt el, hogy OK, akkor majd keresnek.
Ismét már majdnem a feledés homályába veszett az egész, amikor újból zenélt a mobilom. A telefonszámot nem mentettem el, de emlékeztem rá. Felkészültem, hogy "hajnali" 9-kor megint a nőcivel kell majd társalognom... főleg, hogy aznap még nem beszéltem túl sokat... és az ember reggel enyhén rekedt... Nagylevegő, gomb lenyom, és... egy normálisan beszélő férfi a vonal túlsó végén. Kezdte ugyanazokat a bevezetőkérdés-infókat mondani, amiket a nőtől már hallottam. Mondtam is, hogy ezzel már kerestek. "Rendben, akkor egy személyes állásinterjúra szeretném behívni." Ekkor megállt bennem az ütő kicsit. Egy spanyol projekthez keresnek munkatársakat, ezért az első lépés egy pár perces beszélgetés, hogy lássák, tényleg beszélek-e spanyolul. Kérdeztem, hogy ez személyes lesz majd, ugye? Persze, igen. Megnyugodtam, hogy nem a szakadozó mobilvonalon kell eladni magam. :) Még volt pár kérdés, aztán jött a hidegzuhany:
- Akkor lenne szíves most két percben mesélni nekem az eddigi munkatapasztalatiról spanyolul?
Miiii??? Nem erről volt szó - futott át az agyamon - ezért kérdeztem rá direkt, hogy akkor az majd egy személyes interjú lesz... de nem volt mit tenni, a lassan fél éve alig használt spanyolomat előkotortam és meséltem. Képzeljetek el egy nőcit, aki pizsamában a panellakás nappalijában fel-alá járkál kb. 1.5 méter hosszban úgy 4km/órás sebességgel. (Mikre nem voltak jók az "időre menő cserkész túrák a portyázásokon"! Mert a gyorsaságomat ez alapján jól meg tudtam becsülni. :) ) Ja, még néha befigyelt a félig becsukott szem is, ami azért fontos, mert egyszerre csak már nem voltam egyedül a szobában, hanem pizsamás Társam is megjelent, de szegénynek egy "Jóreggelt-leintést" tudtam csak adni két spanyol szó között. Milyen jó, ha szavak nélkül is megértik az embert! Rögtön ismét egyedül voltam a szobában, valamit hadováltam, aztán kifogytam a szuszból. A pasi megköszönte, mondta, hogy akkor vár egy személyes találkozóra. Mondjuk pénteken? Jelen beszélgetés csütörtök reggel zajlott. Jól jött, hogy éppen kilábaló-félben voltam egy torok-légcső-hurutból, szóval, megkértem, hogy lehetne-e a következő hét eleje, mert még nem kéne sokat mászkálnom orvosi tanácsra.
- Akkor legyen hétfő, jó?
- Rendben, az már jó.
- Biztos, hogy addigra meggyógyul?
- Biztos.
- Akkor hétfő du.2. Megadom a címet. (...) Ha mégis valami közbejönne, csak hívjon fel ezen a számon... St... vagyok. (aha, persze, azért nem beszélt olyan szépen, hogy meg is értsem a sose hallott nevét. :) )
Tehát, cím, időpont megvan.
Mi kell még? Papírok. Mindegyik: diploma, diplomafénymásolat, nyelvvizsga, +fénymásolat, önéletrajz angolul, portugálul, spanyolul, netán még diplomamunka is... ja, és persze a sok A4-s nyomtatvány, ami a portugál létünk jogosultságát hívatott bizonyítani.
Aztán egy gyors telefon egy argentin ismerősnek, hogy ráér-e a hétvégén egy gyorstalpaló-spanyoltudás-felfrissítésre. :) És ez is kipipálva a szombaton megtartott röpke 4 órás találkozóval. :)
A hétvége enyhe idegbetegség és villámfogyókúra jegyében zajlik... inkább nem részletezem. :)
És eljött a bűvös hétfő.
