Színes-szagos - szó szerint értsd! - történetünk 2011 április első felében kezdődött.
A lépcsőházba belépve balra van a postafiókok tömkelege, aminek a tetején egy üveges tároló. Ez a lakóközösség leveles ládája és hirdető fala. Nem. Átfogalmazom: a közösképviselőé. Aki (?) egy cég. Azt hiszem, maradok a portugál megfelelőnél: Condomínio. (ami lakóközösséget jelent, de valójában a lak.közösség és a közösképviselő ügyes-bajos dolgait is lefedi jelen esetben.)
Az üvegkalickában felgombostűzve jönnek az új hírek: lakógyűlés, tervezett munkálatok stb. Mivel ez kulccsal zárható, ezért a postás a két kis ajtó közti résbe illeszti be a lakóközösség víz-gáz-villany számláit, sőt, ha egy lakó a postaládájában nem neki szóló levelet talál, azt is ide csúsztatja be. Néha annyi levél van, hogy a legrégebbiek beesnek az üveg mögé... addig nincs vele baj, amíg a lakóközösségnek szóló csúszik át, de ha egy magánszemélynek szóló... mondjuk valami hivatalos dolog, aminek jó lenne célba érnie? Mindegy, Portugáliában élünk, kicsire nem adunk. :)
Levélszekrény bemutatva, kanyarodjunk vissza az eredeti történethez!
Gondoltam, beszélek már annyira portugálul, hogy lemerészkedjek egy lakógyűlésre. És milyen jól is tettem! Nyelvgyakorlás kipipálva: egyszerre min. három párbeszéd megértése, "zavarbanlevés", bemutatkozás. :) Elsőre ennyi pont elég is volt.
Kiderült, hogy a lépcsőház két homlokzatát ebben az évben esedékes újrafesteni. Ez eddig közmegelégedést váltott ki. Ám jöttek a piszkos anyagiak. Még nem volt a kezünkben - akarom mondani, a többiek kezében - semmi árlista, költségvetés. Még csak az alapoknál tartottunk. (Fontos megjegyeznem, itt mi albérlőkként nem szólhatunk bele a dolgokba, megfigyelünk és tapasztalunk. :) ) Mennyiért is lehetne megoldani, hogy áll a közösség anyagilag... khm, khm. A köz.kép. cég megbízottja ekkor kiosztotta a listát, és szép számok voltak ottan, kéremszépenalássan... főleg a "2. ft" (2. emelet, középső lakás) címszónál. Ezek mi vagyunk. Én csendesen álltam, és eléggé zavarban is voltam, amikor valaki megkérdezte, hogy abban a lakásban ki is lakik. Jelentkeztem, és minden szem rám szegeződött. Olyan szép lassan, pont annyira, hogy a vörös hajamnál egy árnyalattal vörösebb fejjel viruljak. :) A titok, amit a jószomszédunk és én tudtam, megnyugtatott: mivel albérlők vagyunk, nem mi fizetjük ezt a költséget, hanem a tulajék. A tekintetek között megtaláltam a szomszédét, ez bátorító volt. A többieké kevésbé: volt, aki életében először látott, kétkedve nézett, mit keresek én ott. Volt, aki ismert, de szikrákat szórt a szeme, hogy ekkora adósság van a lakás számláján. Végül volt a kettő keveréke, talán a legrosszabb.
Csendesen köszöntem és elmeséltem, hogy az albérletszerződésünkben az szerepel, hogy a tulajék fizetnek. Az adatok szerint úgy 2500 eurós tartozásuk volt. Ekkor még nem tudtam ezt időre átszámolni, csak azt fogtam fel, hogy nem két hónapnyi...
A népbíróság úgy ítélkezett, hogy addig nincs festés, amíg az össze tartozást ki nem egyenlítették a illetékesek. (Más lakónál is volt gond, no.) Ha ez megvan, akkor lehet tovább lépni. Azért volt egy terv, miszerint nyáron lesz a festés, mert ugye, jó száraz, napos az idő, ami kedvez a gyors munkának. Annyiban maradtunk-maradtak, hogy egy hónap múlva folyt.köv.
Miután mindenki elindult hátralevő esti teendői nyomába, odamentem a k.k-höz bemutatkozni és megkérdezni, hogy most mi is legyen a tartozással. A beszélgetésünk alapján kiderült, hogy mi a havi egyszeri email váltásunkkal gyakrabban "beszélünk" a tulajékkal, mint a k.k.cég... ezen kívül az is kiderült, hogy havonta 12 eurós a k.k.költség, tehát két évnyi a tartozás... megegyeztünk, hogy továbbítom a tulajéknak az infókat és a k.k. elérhetőségét, mivel új volt a pasi.
Tulajék nagyon köszönik, hogy ennyire odafigyelünk a dolgokra és persze, nemsokára felveszik a kapcsolatot az új k.k-vel. OK.
Mi szép nyugodtan vártunk, éltünk továbbra is a napszítta kék-fehér lépcsőházban. :)
