Magyar kultúrest

Igen, ilyen is volt. A legmeglepőbb: egy portugál bevándorlási szervezet adott az estnek helyet. Hogy hogyan született meg az esemény, arról nem sokat tudok, de kaptam meghívót... no, nem személyesen, hanem a wiwen keresztül.
Második furcsaság: portugálul volt az egész szöveg. Miután írtam, hogy min. 1, max.2 főre szeretnék foglalást és persze vacsorát kérni - és mindezt portugálul :) - két nap múlva jött a válasz, rendben, akkor 2 fő, és nem baj, ha kiderül ott a helyszínen, hogy csak 1 ember jött.
Elérkezett a várva várt szombat. Előtte való nap egész végig égszakadásos eső, szombaton is egészen délutánig. Mert akkor egyszerre kisütött a nap. Jó volt, nagyon is jó. Mindaddig, míg el nem készültem és neki nem vágtam az útnak. A buszon ért el az újabb égi áldás, ám a 20 perces metrózás után Lisszabonban a Tejo folyó partján kibukkanva a föld alól már kellemes langyos szél fogadott és apró felhőkkel borított ég, amin a csillagok többen voltak, mint a menetelő felhők. Szerencsére nem kellett sokat sétálni a helyszínig.
Ami fogadott: nyitott nagykapu, innen az első emeletig - egy lépcsőforduló, 2x9 lépcső - szép kőlépcsősor. Majd a következő forduló: régi, kopott, magas FA lépcső. Velem szemben éppen száguldva jött le egy ismeretlen filingrán lány... hirtelen az jutott az eszembe, hogy kinek is kell elsőbbséget adni? Mert a lépcső magas, keskeny széltében és hosszában is. Ez a kérdés megoldódott: én lassítottam, a lány kedves köszönéssel szökellt tovább. A második gondolatom, ami a mai napig nem hagy nyugodni: a lány vajon ennyire vakmerő volt és bízott a lépcsők erejében vagy minden nap az általam tapasztalt gyorsasággal és könnyedséggel vágtázik fel s le az ötemeletes épületben? Azt hiszem, ez megmarad örök talánynak.

A másodikon félig nyitott ajtó várt. Kicsi előszoba, benne egy két személyes kanapé szerűség, előttem egy lány ült és valami névsort bogarászott. Szerette volna megtalálni az a két személyt, akik éppen előttem érkeztek. Talán házaspár volt, talán nem, ami biztos: együtt jöttek, a nő írt e-mailt, amiben jelentkezett, de választ nem kapott. Viszont a lány mondta, hogy már van egy várólista is, mert sokan jelentkeztek. Erre a listára felírhatja őket, de várni kell mindenképp, mert azoknak van előnye, aki jelentkezett. A nő kedves volt, szerény, mondta, hogy ő írt... a pasi mellette:
- Na, akkor mi most megyünk, nehogy má' várjunk, erre nekem nincs időm, se kedvem!
Mindezt portugálul, nem tudtam eldönteni, hogy ki lehet a magyar, a nő vagy netán mindketten? A nőt sajnáltam, mert láttam, szeretne maradni, készült erre az estére. Gyorsan megmondtam, hogy én csak egymagammal jöttem, így máris van egy felszabadult hely. Később kerestem őket, azt hiszem nem maradtak.
A kötelező "becsekkolás" után és az 5 Euro leperkálását követően - ami a gulyás levest, a szilvásgombocót, egy italt és az est kulturális programját hivatott költségeiben fedezni - beléptem a nagyszobába. Tényleg, ez volt a nagyszoba, mert mint rájöttem, az egész egy lakás. A falakon a régi időkből származó plakátok, igaz, nem ezek, hanem hasonlóak: 3 éves, 5 éves terv, egészséges tej, kis kultúra reklám stb. Érdekes volt, egyszerre jó és nem annyira, mert mindez bennem a következő kérdést ébresztette fel: A szervezők tudják, hogy ezek mikorról valók? Igaz, ha lett volna ellensúlyozásként pár újabb, akkor minden rendben.
Nem számoltam meg pontosan, de szerintem harmincan lehettünk. Aki szeretné, megszámolhatja a képeken :) Lassacskán mindenki megtalálta a neki legszimpatikusabb helyet, konyha közelében - hamar kapod a kaját; ablak mellett - hamar jön rád a friss levegő, de hamar eleged is lesz belőle; a vetítővászon közelében - hogy is nézed majd a képeket? ... ám, ezekre az ember nem készülhetett fel, szóval vagy ösztönből ült le, vagy az ismerősök közelébe vagy ahol épp hely volt.
Első műsorszám: köszöntő és rövid - kis technikai gabalyodással együtt szűk 40 perces - bemutatása Magyarországnak. Történelem, földrajz, gazdaság, szociológia, művészet és híres magyarok. Igazán szép munka, összeszedett, a képek sem csak úgy futtában lettek kiválasztva. Volt hangulata a dolognak még úgy is, hogy portugálul olvasta fel egy portugál, ezért néha elvesztettem a fonalat, de a képek mindenig visszavezettek.
Második műsorszám: vacsora. Hm... a képen látható a leves, nos, igen, nem volt paprika benne. :( Így nem igazi gulyás leves volt, de azért finom. :) A szilvásgombóc viszont nagggyon jól sikerült, és a végén mindenkinek jutott 3 db. fejenként.
Harmadik műsorszám: koncert. Nekem tetszett: szóló hegedű rövid darabok és egy duó gitárossal = 4 magyar népdal. Tényleg családiasan jó volt a dolog, semmi "Én most kiállok és szerepelek" allűr. Gratula innen is nekik.

Hála Jutkának és Csabának, akiknél már azóta voltam gyerekvigyázóban is :), kocsival jutottam haza.
Szép volt, jó volt, remélem, sikerül még ilyet szerveznünk nekünk is.

Mesék J. és E. kalandozásairól 3.

Régen, de nagyon régen kezdődött ez a mese, amiben a két főhős a portugáliai TB rendszer bugyraiban utazott, kallódott, de a kiutat megtalálta.
A történetet ott hagytuk félbe - azaz harmadába, mert három a magyar igazság, így e mese is három részből áll -, hogy sikerült EU-s egészségbiztosítós kártyával együtt az esti fél8-as záróra előtt soronkívül visszajutni kedves ügyfélszolgálatos nőhöz. Miután itt minden adat bekerült a rendszerbe, a várakozás hosszú napjai, hetei követeztek. Aztán pedig jött a postás és vele együtt a hivatalos papír, amin név, cím.... stb...stb... és csodák-csodájára: portugál TB szám :) Innen már csak pár apró lépés választotta el J.-t (és befizetésre szavak nélkül felkért és bármiféle ellenszolgáltatás elváró E.-t) a havi cirka 89 Euró kifizetésétől.
Egyik apró, de annál fontosabb lépés: kideríteni, hogy visszamenőleg is be kell-e fizetni bármit is - ti. elvileg azt mondták a bölcs okosok, hogy az ösztöndíj kezdetétől kell fizetni, ám akkor fennállna a törvényellenesség, hiszen mindeddig a magyar TB rendszer pénztárába csurrant-cseppent a havi díj, és párhuzamosan tilos két államban fizetni.
A kérdés megválaszolására E. vette hétmérföldes kiscsizmáját és újra ellátogatott a már kedves ismerősnek számító Loja de Cidadão-ba. Valószínűleg valamivel megbánthatta a láthatatlan segítőket, kismanókat, mert olyan ügyfélszolgálatoshoz került, aki egy nagyon kedves idős néni gúnyájába bújt, de a kérdést megválaszolni nem tudta. pedig még telefonált is párat, de sajnos válasz nem érkezett.
Mit volt mit tenni, E. másnap elindult és a TB központi irodájába tett látogatást. És lőn válasz: nem kell semmit sem fizetni, csak egy nyilatkozatot írni arról, hogy a portugáliai befizetés kezdete előtt az ösztöndíj megkezdése óta még Magyarországon lett fizetve minden. És természetesen Magyarországon pedig be kell adni egy "befizetés felfüggesztése-nyilatkozatot".
Mindez történt 2010. áprilisa végén. Azóta, május hónaptól kezdve J. hivatalosan is a portugál TB biztosítottja és kedves társa, E. minden hónap 15-ig szépen megy és fizet.

Itt a vége, fuss el véle!