Február 27-vel elkezdődött a második félév az egyetemeken. Ez azt is jelentette, hogy a magyar órák is beindultak. A csoport 4 főről 3 főre csökkent, mert a kismama a március közepére várta a baba születést. A mama mellett a magyar apuka is, persze. :)
Még mindig nem szoktam hozzá, hogy a portugál mentalitás bármelyik pillanatra tartogat meglepetést egy magyar számára. Neeem, nem egy kocka, rugalmatlan, alkalmazkodni csak nehezen képes magyarról beszélek ám! :) Magamat nem ilyennek ismerem.
A legújabb "meglepi"-csomag első része az első órán érkezett meg/be. Épp hogy becsuktam a terem ajtaját, amikor valaki kopogott rajta. Kinyitom, egy kedves vékony, vállig érő barna hajú lány áll a képzeletbeli küszöbön - mivel portugál építészetben ez a fogalom valamilyen okból nem létezik - és teljes elhatározással köszön, belép, indulna a kiszemelt helyére. Ám látta az értetlenséget a szememben, amire így válaszolt portugálul:
- A magyarórára jöttem. Nekem azt mondták, hogy ebben a teremben van.
(Emlékeztek, amikor ált.iskolában a tanárok mindig rákérdeztek az alanyra, ha általános alanyt használtunk? Na, én is itt tartottam...)
- Őőőő... - de csak ez lett az értelmes kérdés helyett.
- Miért nem itt van? Akkor bocsánat!
- De itt van... csak nekem nem szólt rólad senki...
- Pedig én beiratkoztam, be is fizettem a 60 órás csoport-kurzus árát. Azt mondták, hogy mostanra jöjjek ide.
- Akkor "bemvindo" (üdv!)!
Gyorsan adtam feladatot gyakorolni és lehúztam fénymásolni a csajszinak.
A fénymásolás a titkárságon történik.
- Sziasztok!
- Szia!
- Jöttem fénymásolni.
- OK.
Mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Miután eltelt két perc, és mindenki a saját dolgával volt elfoglalva, gondoltam, megkérdem, "ki mit tud". A téma: új diák(ok) az ILNOVA magyar órákra.
- Látom, van egy új diák, aki magyart szeretne tanulni... - néztem reménykedve a titkárságon dolgozó húszon éves srácra és negyvenvalahány éves kolléganőjére. Ők pedig egymásra.
- Ja, igen! Megtalált téged?
- Igen, most épp bent ül a csoporttal.
- OK, majd szólj, mi a helyzet vele!
Hoooogy miiiiii? Nem nektek kéne értesíteni engem először???? Mit is kéne csinálnom? Saját tapasztalataim alapján tettem a dolgom. Megtartottam az órát, kiderült, hogy a lány jobban beszél magyarul, de tele hibával, tehát a csoportba beillet. Húzóerő is egyben és neki is jól jön a rendes nyelvtanulás.
Bökkenő: ez az órarend nem lesz neki jó. Akkor mi legyen? Várjon türelemmel a hét végéig - 3 munkanap - addig kiagyalok valamit. Kiderült, hogy befizette a teljes tanfolyam díját, azaz: 60 órás csoportos magyarra. OK, ezt figyelembe kell vennem és úgy sakkozni.
Sakkozhatok is, mert a második félévre jött egy újabb diák, vele már volt órám. Ám neki van egy középfokúja magyarból. Igen, eme utolsó mondatot aláhúzni, kiemelni, színessel bevésni a blogtörténelembe! :) Amikor bejött szintfelmérő beszélgetésre, szinte tátott szájjal hallgattam. :) Na jó, inkább a nyakába ugrottam majdnem! :) Azóta viszont jó sokat agyalok, milyenek is legyenek az órák....
Hiába rakosgattam ide-oda a rendelkezésre álló információkat, nem sokra jutottam... a titkárságon a következő párbeszéd zajlott le:
- Na, akkor mi lesz?
- Mivel mi?
- Hát az új lánnyal.
- Bent volt órán, azt hiszem, marad a csoporttal, ha el tudja intézni a saját dolgait.
- Miért? Nem jobb a csoportnál?
- Van amiben igen, van, amiben nem.
- De szintfelmérőt kellett volna iratnod vele! (Ennek van egy fix összege, amit be kell fizetnie a jelentkezőnek... én meg nem akartam még legombolni róla pénzt, ha öt perc az órán megmutatta, mennyit tud...) Khm, khm...
- ... - néztem ki a fejemből... persze, nekem, aki nem is tudott a jövevény érkezéséről. :)
Azóta a fejlemények: szerencse, hogy nem írattam vele szintfelmérőt, mert nem is tud járni az órákra. Tanul és dolgozik, és olyan kevés órára tudott volna jönni, hogy hiába lett volna könyve és küldtem volna neki feladatokat, nem ment volna a dolog. Szerencsére a pénzét visszakapta. Majd meglátjuk, az élet úgy hozza-e, hogy tanítom őt magántanárként. :) Szeretném, hát hogyne! Persze, bevételt is jelent, de sokkal fontosabb még mindig a hivatás tudat, ami párosul azzal a lelkesítő ténnyel, hogy egy külföldi szeretné megismerni mindazt, amit én anyanyelvnek, hazának hívok. (A lány 6 hónapot töltött önkéntesként Magyarországon, ott tanult dolgozva magyarul és szeretne visszamenni hivatalos gyakorlatra, ezért fontos neki a magyar tanulás. Egyébként a szociológia azon ágával foglalkozik, ahol egy-egy országban élő külföldi/kultúra alapján kisebbségnek számító csoportok életét, szerveződését stb. vizsgálják, segítik. Képzelhetitek, milyen vicces volt, amikor meséltem neki az elmúlt 3 évnyi portugál-magyar tapasztalataimról, az "alulról induló" kezdeményezéseinkről, mint a magyar csoport megszületése, az ovi-suli megalakulása... mondta is, hogy pont ezekről beszélnek/tanulnak/kutatnak... ők az elméletet végzik, mi a gyakorlatot - ebben megegyeztünk.)
