Ovi-suli 2.

Ennél kicsit formálisabb, komolyabb volt az első bejegyzésem címe, de az akkor volt.
Most pedig már lassan fél év eltelt. Fél évvel együtt ha jól számolom, már túl vagyunk az egytucat alkalmon is. :) Elérkezett a nyár, vele együtt a jóidő, így most kicsit ritkultak a foglalkozások. Talán menni kéne kirándulni! :) Bár, mostanában elég kiszámíthatatlan az időjárás... míg otthon - Magyarországon - lassan kánikula lesz, addig itt esik, süt, fúj... minden ez, csak nem portugál nyár.

Jó, most nem folytatom az időjárás jelentést, mert ennek a bejegyzésnek nem ez a témája.

Hogy is kezdődött? A FB-csoportban jött egyik nap a kérdés: van-e kereslet rendszeres magyar foglalkozásra? A válasz igen volt. Ekkor kezdtünk el azon gondolkodni, hogy a kereslethez kínálat is szükségeltetik, azaz, kik lennének olyan elszántak, képzettek, pihentek - a szó pozitív értelmében -, akik vezetnék a foglalkozásokat. Én már az első pillanattól kezdve nem hívom iskolának, tanításnak, habár a neve ezt sugallja. Mivel egy gyerek 5 napig ilyesmibe jár, akkor a 6. napon kicsit másképp is lehetne, nem? Ezért az elképzelésünk az volt, hogy mindig legyen újdonság, amit el lehet sajátítani, legyen játék és mindez magyarul menjen. Semmi sem kötelező, de azért figyeljünk egymásra, arra, aki tartja a foglalkozást és persze a társakra is. Nos, ez nem mindig sikerül 100%-san, de azért jól mennek a dolgok. Egy nehéz délelőttünk volt, ezt el kell ismernünk. :)
Az első bejegyzésemben a "hivatalos összegzés" olvasható, amit a legeslegelső találkozónk után írtam. Úgy két hétre rá már megoldódott a legégetőbb probléma: a helyszín. Egyik kedves apuka - akinek a fiai is jöttek volna, remélem, a jövőben jönnek is majd - úgy három nap alatt szerzett termet a munkahelyén. Ingyen! Ezt a mai napig nem hiszem el. (Persze, ételben fizettünk a döntéshozónak: diós, mákos, kakaós és túros bejgli formájában és kísérőnek egy képeslap, amire magyarul és portugálul írtunk köszönő szavakat és mindenki a legszebb írásával a nevét is odatette. :) Erről jut eszembe, kedvenc bejgli receptemet meg kell osztanom Veletek! :) )

A terem számunkra a lehető legjobb! Nem túl nagy, mozgatható asztalok és székek, filctollas tábla - és a gyerekeknek van érzékük ahhoz, hogy ne magukat és egymást firkálják az alkoholos filccel, hanem csak a táblát! Projektor, hangfal, légkondicionálás, ami fontos, mert ez jelenti télen a fűtést, nyáron meg a hűtést, bár ez utóbbit mostanában nem próbáltuk még ki.
El kell ismernem, vannak nehézségeink is: mivel egy helyen egy időben tartunk mindenkinek foglalkozást, ez azt jelenti, hogy min. 2 korcsoport van egy légtérben. És a piciknek ha nem tetszik valami, akkor az alap háttérzaj megerősödik.
Ebből született az eddigi - szerintem - egyetlen nehéz napunk: a nagyobbakkal egymást, sőt néha a saját hangunkat sem hallottuk. :) Tényleg fárasztó volt, de azért kibírtuk. Ebből levontuk a tanulságot, a gyakorlat még várat magára.

Még egy aprócska kényelmetlenség: a terem egy könyvtárhoz tartozó tanterem, ahova bárki leülhet tanulni. Nos, szombat lévén az épület de.10-kor nyit, nekem a busz-metró menetrend úgy hozza, hogy 10:15-re oda szoktam érni. Eleinte minden nyugis volt. Nyugis alatta az üres termet értem, ahova egy lélek nem jött be, még be sem dugta az orrát senki. Aztán úgy félidőben jártunk, kezdtem megnyugodni, hogy milyen jó helyet is kaptunk, amikor is egyik "hajnalban" már bent ültek úgy négyen. Kedvesen bekopogtam és elmagyaráztam, hogy 45 perc múlva itt foglalkozást tartunk. Néztek nagy szemekkel, de bólintottak, hogy rendben. Én kint leültem a kanapéra - amit elfogadnék itthon is - és vártam. Közben jött két újabb tanuló, azaz felnőtt. Amikor bementem és kértem őket, hogy a megbeszéltek szerint menjenek át a könyvtárba, akkor a két új tag felháborodva nézett rám. Elmondtam nekik is ottlétem okát... nem enyhítettem meg a szívüket. Kedvesen álltam, vártam, majd győztünk! :) Én nem akartam mellveregetve arra hivatkozni, hogy hivatalos engedélyünk van, nem szeretem a protekciós helyzeteket. Egyszerűen kiraktam a nyomtatott kis papírt az ajtóra, ami elmondta minden arra járónak, hogy mit is keresnek 3-12 éves gyerkőcök szombat de.11-13:30 között egy egyetemi teremben.:)
Eme eset óta mindig kicsit szívem a torkomban dobogó érzéssel megyek az üvegezett teremajtóhoz.
Hogy is zajlik egy ilyen délelőtt? Erről szól a következő bejegyzésem. :)

Munka

Azért van mit újból bevésni: a portugálok nem sietik el a dolgot és nem is olyan alaposak, mint ahogy egy magyar gondolja. :)
Miután rábólintottam a munkafeltételekre és azt is megmondtam, hogy másfél hét múlva utazom Budapestre három hétre, a HR-s megígérte, hogy erről tájékoztatja a spanyol céget és úgy gondolja, hogy ez nem lesz gond. A beszélgetés során rákérdeztem, hogy a következő megbeszélés is szemtől szemben a már ismert irodaépületben lesz-e. Igen volt a válasz.
Ahogy mentünk kifelé azért megint szóba hoztam a leendő munkaadómmal történő találkozót. Akkor már azt kaptam válaszként, hogy nem, nem személyes találkozó lesz, hanem telefonon keresztül. OK, gondoltam, bemegyek, a cég biztosítja azt az infrastruktúrát, amivel majd a jövőben is dolgoznom kell, egyszóval, szituációs játéknak fogtam fel a dolgot. (Még azt is megkockáztattam, hogy nem is a spanyol cégtől lesz a beszélgető partner, hanem ott az irodában valaki egy másik szobából felhív.) Elköszöntünk, én azzal az ígérettel indultam haza, hogy a hét második felében - hétfőn volt a megbeszélés - vagy a következő hét elején lesz az újabb próba.

A napok múltak... telefonhívás, email sehol... elérkezett a következő hét keddje, mi péntek reggel indultunk Bp-re. Itthon még az is felvetődött ötletként, hogy nem is kell majd bemennem... szerda délelőtt csörög a mobil: akkor 20 perc múlva lenne a megbeszélés. De én ennyi idő alatt nem érek be! Óh, nem is kell, konferencia telefon beszélgetés. Aha, csakhogy nekem kimaradozik néha a vétel, mint a mérgezett egér, úgy szoktam fel-alá járni a lakásban, ha mobilon kell hivatalos dolgot intéznem. Persze, ebből csak azt kötöttem az orrára, hogy olykor kimaradozik egy kicsi. :) Felajánlottam, hogy akár 5 percen belül elindulok be az irodába, de nem, ez nem jó, mert a megbízó cégnek most van ideje. Akkor mi legyen? Azt a választ kaptam, hogy felhívja a céget, megmondja, hogy ilyen probléma van és visszahív. Még megkérdeztem, hogy, ugye, szólt nekik a háromhetes távollétemről. Őőőő, mikor is megyek? Mikor is jövök? Na, itt a portugál alaposság: szerintem nem is szólt semmit sem a megbízónak erről. :) Ismét példa arra, hogy ha valamit az ember komolyan gondol, azt többször kell egyeztetni, rákérdezni...
Annyiban maradtunk, hogy akkor most telefonál egyet, és visszahív, hogy mi legyen.
Közben én is telefonáltam, és persze, hogy idegesen, de nevetésben törtem ki, amikor megállapítottuk, hogy hiába élünk két éve együtt itt kint Portugáliában, az emberismeretből van mit még tanulnom. Hiszen Valaki megmondta, hogy nem kell majd nekem bemennem! :)

Jött az ismeretlen számról a hívás: a HR-s kicsit zavarban volt - nekem annak tűnt a hangja alapján, főleg, mert az előző beszélgetésünkkor sokkal nyugisabb volt... - és azt mondta, hogy nem veszik fel a telefont. Tehát ma nem lesz interjú...

OK, elmúlt egy nap - csütörtök - hívás nélkül, pénteken mi reggel, hajnal fél7-kor szálltunk taxiba és mentünk a reptérre.
Nagyon jó volt otthon. :) Sok fontos beszélgetés, finom ételek, Húsvétolás.
Volt minden, csak munkainterjú nem. :D

Türelem rózsát terem, tartja a mondás. Én szeretem a rózsát, mégha sokat is kell dolgozni érte.
Lehet, hogy más munka rózsabimbó nyílik nekem?

Ha én egyszer...

No, nem gazdag lennék, csak saját lakás/ház tulajdonos! Akkor biztos, hogy a konyhámban lenne egy ekkora nyújtófelület.
És akkor biztos, hogy nekilátnék a háromnál több részből álló fonat készítésének is... vagy legalábbis a megtanulásának... addig marad a videó. :)

Nektek mi a kedvenc ételetek, elkészítés terén?