Ovi-suli 4.

Akkor az ígért, nagybetűs Hazáról szóló történet.
2011-ben március 15-e keddi nap volt, ezért a tervek szerint előző szombaton a téma adott volt. Előtte egy héttel egyedül tartottam a foglalkozást, a végén megkérdeztem, hogy ki hallott már március 15-ről, miért fontos, mi a kokárda, a himnusz? Hm... inkább csak nagy csodálkozó szemeket kaptam válaszként, mindenki nézett rám, pakolt... azért egy-két gyereknek derengett valami, de láttam, jó sok része lesz a foglalkozásnak.
Volt is minden: képvetítés (emberek, események helyszínei, mai szobrok, kották, vers kéziratok), zenehallgatás, beszélgetés, kokárda-címer-zászló készítés. Megnéztük, ki írta a Himnuszt, megállapodtunk abban, hogy Kölcseytől nem kellett félni, habár szegény egyik szemére vak volt - és olyan kalózos ijesztős néha a ránk maradt képei némelyikén -, a kokárda hasonlít a lovasversenyeken a győztesnek járó "kitűzőre", franciáknak is ilyenjük van, ugyanúgy három színű, csak mások a színek. A portugál zászlóban is hasonló a piros és a zöld jelentése. A régi - "Húúú, de régi, én akkor még nem is éltem!" - 100 forintos papírpéznen ugyanaz a Kossuth Lajos képe van, aki Debrecenben a Nagytemplom melletti szobor. (Ezt az egyik kislány vette észre, amikor képeket nézegettünk.... 4 éves, rajzolgatott, mászkált, és csak úgy természetes hangon hozzávetőlegesen megjegyezte. Érthető valahol, hiszen debreceniek, és sokat sétáltak arra. Ismét példa, hogy a gyerekek váratlanul hoznak elő rég "elrejtett" dolgokat. :) )

Remélem, bennem is és a gyerekekben is megmaradt ennek a szombatnak az emléke, és a közösen készített zászlók, kokárdák, címerek majd kicsit nagyobb-felnőttebb fejjel a színes, papíros, ragasztós, rajzolós kézügyeskedés eredménye mellett más értékkel is bír majd. :)

Ovi-suli 3.

Ígértem, hogy mesélek majd kicsit a szombati foglalkozásainkról is.
A legeslegelső megbeszélős-találkozó alkalmával felmértük az erőviszonyokat, ami kicsit változott, de jó útmutató volt a felkészülésre. Tehát: ha minden gyerkőc eljön szombaton, akkor úgy 15 fővel kell számolni. Hozzájuk jön még egy-két segítő szülő, akik a legkisebbeket szórakoztatják. Hátra van még min. másik két személy, akik a foglalkozást tartó felnőtt szerepét töltik be. (Hárman indultunk, ebből ketten voltunk fixen szinte mindig, de kedves harmadik társunknak jogos a mentsége: olyan munkahelyen dolgozott, ahol néha a szombat is munkanap volt.)

Ez az "osztálylétszám" annyiban módosult, hogy ritkán voltunk maximális számban jelen, mivel szombatról lévén szó, a kicsit hosszabb alvással, családi programokkal kell osztoznunk... érhetően. Felnőtt fejjel tudom, milyen jó egy nap akkor kelni, amikor a szervezetem tényleg kelni szeretne, nem pedig óracsörgés - akarom mondani a "kedvenc" mobil csengőhangom - rikácsol már egy jó ideje a fülem közelében. Ezért is minden egyes szombatra készülődve az járt a fejemben, hogy mivel lehetne szórakoztatóvá tenni a közösen eltöltött 2-2.5 óránkat. Persze, mindig kell valami "tanulni való" is, a foglalkozást mederben kell tartani, de játszva. Ez a lényeg. Mennyire sikerült? Jó úton haladunk a tökéletes felé. :) Nekem eddig a legnagyobb "dicséret": az első rendes-tanulgatós alkalom után tudtam meg, hogy a következő héten valószínűleg két lányzó nem jön, mert más programjuk lesz. Ez csak természetes, semmi gond. Aztán eljött a második szombatunk és nyílik az ajtó, belép hatalmas mosoly-vigyorral az egyikőjük. Én megörültem, hogy mégis itt van, főleg az után, hogy megtudtam: kifejezetten ő kérte, hogy valaki hozza el őt, még így is, hogy a másik lánynak más programja volt és "egyedül" kell lennie. :)
Persze, vannak ennél kevésbé rózsaszín perceink is. Főleg abból adódott nehézség, hogy egy teremben vagyunk mind, ezért a (zaj)hangszint nem mindig a legcsendesebb.

Miről is beszélgetünk egy-egy szombat alkalmával? Jogos kérdés, hiszen az alapszituáció: általában vegyes családból jönnek a gyerekek, ahol a magyar nyelv csak házinyelv. Ehhez, tapasztalatom alapján, sajnos akarva-akaratlanul is hozzátartoznak a következő tények:
- nehéz magyarul beszélni,
- még nehezebb "idegenek" társaságában magyarul beszélni,
- na, de ez mind semmi, hiszen írni még cifrább dolog, főleg magyarul!
Kicsit ebből, kicsit abból... és máris könnyebb. Megnéztünk már sok-sok ABC-különbséget. Gyakoroltunk jó kis magyar hangokat kiejteni. A kedvenc pillanataim egyike volt, amikor az egyik kislány - az r hang/betű gyakorláskor rákerült a sor - picit megszeppenve rám nézett, és azt mondta:
- Én ezt a betűt nem tudom kiejteni, csak portugálul.
Egy pillanatig én jobban meglepődtem, mint ő, és csak reflexből válaszoltam:
- OK, mutasd!
És akkor rájöttem, hogy miről is beszélt: portugálul van egy nagyon erősen pörgő r és egy lágyabb. Az előbbit a szavak elején, ill. dupla r-nél találjuk, a másikat szó-szöveg közben. Ezen kívül még gy különbség, amit a kislány érzett, tudott és a fenti mondatával fogalmazott meg: a portugál r-t nem elől pörgetik, mint mi, hanem kb. a felső szájpadlás közepén.
Mivel mai napig nem tudom, hogy erre a különbségre a kislány egyedül jött-e rá vagy otthon volt-e már erről szó, ezért most is csak mosolygok örömömben, hogy ilyen helyzettel találkoztam. :) Tök jó dolog rácsodálkozni, hogy a gyerekek agya-gondolkodásmódja mennyivel változatosabb, csavartabb, vagy netán épp ellenkezőleg, milyen logikusan beszélnek dolgokról.

Az ABC-k rejtelmei mellett a szókincs tudatosítása a legfőbb cél párhuzamosan a már meglévő tudás összekapcsolásával. Hogy köszönsz, ha reggel találkozol valakivel az utcán? Másképp köszönsz, ha gyerek, ha felnőtt, ha ismerős, ha ismeretlen? Milyen állatokat ismersz? Hol élnek? Hogy hívják a kicsinyeit? Hogyan "beszélnek"? Hol laksz? Milyen a lakásotok/házatok? Milyen a környezete? Mi van a városban? És milyen helyek vannak még a városon kívül? Mi a térkép? Meg tudod mutatni, hogy hol laksz? Hol van Magyarország? Mi az, hogy határ? Szomszédos országok? Hogy hívják, milyen nyelven beszélnek a Magyarországgal határos országok lakói? Neked mit jelent Magyarország? Merre jártál már, mire emlékszel, mit ismersz? Mit szoktál csinálni, ha Magyarországon vagy? Mikor, kivel szoktál oda utazni?

És itt meg kell állnom a mesélésben: megint csak a gyermeki egyszerűségről pár szóval. A mai napig cseng a fülemben, amikor Magyarországról beszéltünk, többször kicsúszott a számon, hogy "haza", így kisbötűvel. Pl. Mikor mentek haza, Magyarországra általában? És a gyerekek ezen nem hökkentek meg. Vagy nem vették észre :), vagy nekik is természetes, hogy ott is élnek a családból, tehát, egy kicsit az is haza. :)

Ha már haza-kisbetűvel, akkor legyen szó a Hazáról is. A következő bejegyzésben. :)