Ma egy hete, hogy elindultunk haza. Három nap alatt meg is érkeztünk. Nem, nem arról volt szó, hogy megint kifogtunk volna egy csődbemenő repülős céget. Sokkal jobb dolog: autóval jöttünk haza. Persze, előtte kifáradt, de vidám szülő-útitársainkat jól megvendégeltük magunknál, miután szép ötnapos kocsiutat a hátuk mögött hagyva megérkeztek hozzánk.
A két út közti különbség oka: az elsőbe belefért jó pár városlátogatás, a hazafelébe nem igazán, mert az a hazajövetelről szólt. Azért belekóstoltunk a "minden éjjel (összesen kettő) máshol alszunk - vándoréletbe": szállás kiválasztás az útvonalterv szerint, lefoglalás, "most levonják a bankszámláról az összeget vagy mégsem? Van elég pénz rajta?"- szindróma, 1000 km/nap autózás-vezetés-néha kómázás, 2 láb/utas-bőrönd-kristályvizes üveg-pulóver, kabát-leendő virágcsemeték konstans hely és helyzetváltoztató mozgása...
Egy dolog volt szinte állandó: a gatyarohasztó meleg hiánya. Valahogy Portugáliában is megrekedt a 18 fok körüli "meleg" felhőkkel és hideg esővel tarkítva, de alig hogy elindultunk Magyarország felé, az egész pereputtynak kedve támadt az utazáshoz, és jöttek velünk. Szerencsére a Pireneusok és az Alpok kacskaringós hágóit nem szerették, és más utat választva bevártak minket az alacsonyabb és laposabb területeken. Ám, az újratalálkozás öröme nagy volt! Hatalmas esőcseppekkel - azt hittük, hogy jég eső esik -, felhőkkel és széllel köszöntöttek. Közös utunk úgy Olaszországig tartott, Torinóba már egyedül érkeztünk meg, és egészen hazáig élvezhettük a meleg napsütést.
És most? Kedves ismerőseink itthon! Ne haragudjatok, de azt hiszem, útitársaink beértek minket... megint hideg és eső... Bocsánat :)
Ígérem, szándékunkban áll elvinni őket júl.29-én egy repülőútra Lisszabon felé. Talán útközben a szép kilátás, és a nagy magasság úgy elvarázsolja majd őket, hogy végleg búcsút intünk egymásnak.
Addig is fogadjatok mindannyiunkat sok szeretettel :)
