Ha a dolog beindul...

A cím a riport-témát fedi.
Az úgy volt... kezdhetném a magyarázkodást, mert tényleg nem gondoltam, hogy időben ennyire közel kerül a két írás egymáshoz.
A Metro újság idén szept.26-án születésnapot ünnepelt. Ajándékként külföldön élő magyarokat kerestek, és kértek meg, hogy válaszoljanak pár kérdésre. Tehát ennek a riportnak volt határideje. A paragemblog-osnak ilyen konkrét nem volt. Ott a terjedelemmel is rugalmasabban gondolkozott a kedves szerkesztő. ;)
Szeretném elmesélni, hogyan is kerültem bele ebbe az egészbe.
A Metrohoz a magyartanítás volt a kulcs, míg a blognál a szerkesztő írt a magyaros csoportba egy kérést, és jelentkeztem - ez volt az egyszerűbb riportkészítés. :) A Metro esetében az egyik magyaros tanítványom a portugál szerkesztőségben dolgozik, és írt, hogy megkeresték őket Magyarországról a már említett témával. Mivel a kolléganőjéhez futott be a kérés, aki meg éppen előző nap nyugtatta a tanítványomat, hogy jól fog sikerülni a magyar kurzuszáró vizsga, arra gondolt, hogy megkérdezhetnének engem első körben. Megkaptam a kérdéseket, és vállalhatónak véltem a dolgot. :) Meg kellett írnom magyarul és angolul a mondandómat, fényképet mellékelni. Persze, a kép nem volt megfelelő, újat kellett fotózni... óóóó, hogy mennyi macera van ezzel! :) Most már el tudom képzelni, hogy egy-egy fotósorozatnál a képen megjelenő arc hűen tükrözi-e vajh' a "modell" igazi kedvét... :D Mivel csak a rólam megjelenő szöveget kaptam meg átolvasásra és jóváhagyásra, ezért nekem is meglepetés volt a többi interjú. Meglepetés és egyben elgondolkodtató olvasmány is. A "Megkérdeztünk pár külföldit, mi jut Magyarországról az eszükbe"-téma válaszainál meg... nagyokat röhögtem kínomban olykor-olykor. Azért volt szívet melengető is a válaszok között. :)
Íme két formátumban az újság:
1. Internet-olvasó barátibb
2. PDF formátumban
Jó olvasást kívánok Nektek. :)

Egy igazi riport...

Számomra a riport mindig élőbeszédet jelentett... persze, hiszen rádión, TV-én, és nyomtatott újságokon, könyveken nőttem fel. Azóta pedig lassan az internet bekebelezi mindezt... azért én kitartok a régiségek mellett, nekem pl. egy letöltött könyv sajnos nem az igazi. Azt is észre vettem magamon, hogy ha valamit gépen olvasok, arra kevésbé emlékszem, mint a kézbe vett, nyomtatott formában megjelenő írásra. Mintha a gépies dolgok a felszínen maradnának, nem ülepednek le az agyamba... Ki érti ezt?
Másfél hete olvastam a magyar csoportban egyikünk felkérését, hogy szívesen jelentetne meg a blogján Portugáliában élő magyarokkal készített riportot. Megszületett, íme az első virtuális nyomtatásban megjelent "párbeszédem".
U.i.: kicsit a blogot kiegészítő összefoglalónak tartom, vannak 'ismétlések'. :)

Néptánc + mi = Paprika csoport

Ami a videón látható, ó, kérem, szépen, már a "haladó" tudásunk.
A magyar csoport tehet mindenről! :) Az Élet pedig ismét megkeverte a lapokat és érdekes leosztást adott.
1. kártya: Kezdődött az egész 2010-ben, amikor ősszel a nagykövetségen bogrács-gulyásozás keretében találkozhattunk az új követségi munkatársakkal. Ez egy igazán baráti, teljesen "laza-hétvégi" délután volt. Nekem azért is emlékezetes, mert itt találkoztam újra egy régi gimis és énekkaros társammal. Egyikünk sem gondolta, hogy Budafokról indulva itt hoz össze minket a sors sok év múlva. Pár perc beszélgetés után azért előjött a "Mi hiányzik de nagyon otthonról?"- téma. Megtudtam, hogy Ritának a néptánc az egyik pótolhatatlan dolog. :)
2. kártya: Működött már egy ideje a gyerekek hétvégi magyaros foglalkozása. Ennek segítségével ismertem meg Attilát, akiről kiderült, hiába a számítógépes napi munka, ő bizony néptáncolt, és játszik is jó pár hangszeren. A zenészi apróság: a Tavaszi szeles videóban láthatjátok, talán ki is találjátok, melyik zenész is ő. :) 
3. kártya: Volt nekünk egy 2011-ben megrendezett magyar Mikulás délután a követségen, ahol az aprónép tanult pár alaplépést. Ott ismét előjött az ötlet, hogy kéne akár a gyerekeknek, akár a felnőtteknek néptáncot tanítani. (Persze, ha van rá kereslet.) Attila nem ismerte Ritát, Rita sem ismerte Attilát, de Eszter ismerte mindkettőjüket. :) Még egy emberre volt szükség: aki helyszínt talál. Erre még várni kellett kicsit.
4. kártya: 2012 februárja, nyitó néptánc délután a követségen. Kicsit féltem, milyen is lesz, hiszen sokan vagyunk, sok félék, magyarok, portugálok és még ki tudja milyen ország képviseltette magát, hiszen a buli nem zárt körű volt, dehogy! Magyar-portugál-angol trióban folyt az oktatás. :) A végén csak mosolygós arcokat láttam... persze, néha összeakadt a lábunk, de annyi baj legyen.

5. kártya: megérett a rendszeresség és termünk is lett. A fenti videó is ott készült. Ha minden jól megy, hetente egyszer hétköznap este "miénk itt a tér". :) Ebben a teremben más népek táncai is pörögnek-forognak, így született meg a videó is.
Nyár elején a termet fenntartó skót St. Andrew's templom és a hozzájuk tartozó közösség szervezett egy táncbemutató és -tanító délutánt. A kulturális esemény nem titkolt szándéka volt a terem-fenntartáshoz némi anyagi hozzájárulás, mert nincsen fix teremdíj a heti bérlésben, becsületkassza van. A skót-ír-magyar-brazil táncdélutánra volt belépő, de azért ki lehetett váltani házi készítésű enni-innivalóval. :)

Be kell vallanom, ez a fellépés már a második volt. Az igazi tűzkeresztség még tavasszal történt: a Muzsika Hangjai című angol nyelvű, de teljesen portugál rendezésű és szereplőkkel előadott színdarabban a "népek fesztiválja" keretén belül léptünk igazi színpadra. :) Az eredeti történeten kicsit változtattunk a szerepléssel, de ha egyszer táncolni van kedvünk, akkor táncolunk. :)

Még sok csujjogatást, átvetőst, akasztóst és társait kívánok magunknak és mindenkinek, akinek kedve van csatlakozni hozzánk. :)

Ezek a portugálok, na de kérem... "szervezés mint olyan"

Ismét a magyarórákkal kapcsolatban tanultam meg valamit. Azaz jobb, ha azt mondom, kezd a dolog bevésődni. Ismétlés a tudás anyja, lassan sikerül nem meglepődnöm a portugálok szervezési hozzáállásán.
Az első igazi órám a "középfokos" sráccal egy pénteki napra esett. Következő óránk kedden lett volna, de le kellett mondanom. Pénteken valami százhuszadik megérzésem azt diktálta, hogy írjak neki egy SMS-t, bebiztosítva az aznapi órát. Jött is a válasz: azt hittem, ma nem lesz óra, nincs házim, de megyek. Mivel az óra a házira épült volna, inkább kezdődjön hamarabb a hétvége mindkettőnknek. :) Így kedden találkoztunk megint és tisztázandó az órarendet, megkérdeztem, hogy akkor ugye, jó a heti 2x2. Erre kerek szemekkel nézett rám a srác:
- Nekem azt mondták a titkárságon, hogy csak heti egy alkalom lesz.
- ??? - nekem erről miért nem szóltak, már nem is kérdezem. :)
Megállapodtunk abban, hogy maradjon csak a heti 2x2, hiszen ennek több értelme van. Amikor meséltem arról, hogy kicsit szervezetlennek tűnik nekem itt a szervezés, a srác megnyugtatott: ismerve kicsit a magyar mentalitást, azt ajánlja, hogy nyugodtan csináljak mindent úgy, ahogy jónak látom, a portugálok nem túlzottan törődnek ezzel a részével, amíg nem szólnak valamiért, addig a magunk urai lehetünk. :)

Így fél év elteltével kiderült, hogy nekem lehetne kulcsom a tanárihoz. Még sosem jártam ott, tudtam, hogy van, de mindig az órám előtt kicsivel megyek be és amikor végeztem, jövök is el. Tudom, ez nem túl szerencsés kapcsolatépítés, de most kezdjek el jópofizva bájologni? Milyen szerencse, hogy a titkárnő megmutatta, mi hogy működik! Mert így utána mentem és jó ajtón léptem be a kis terembe... én nem oda mentem volna magamtól, valahogy egy másik ajtóra emlékszem, hogy azt nevezte a tanári ajtajának... amiről kiderítettem, hogy egy sima tanerem. :)

ILNOVA újra töltve 2.

A srác befejezte a gimit, majd egy bizonyos nemzetközi program keretében 11 hónapot töltött egy magyar családnál. Volt neki fogadóanyukája, fogadóapukája, bátyja és egy thaiföldi nővére is. :) Budapestre járt gimibe, mindenben része volt ami egy utolsó éves budapesti diák életében megtörténik, volt szalagavatója is. :) Egy dolgot úszott meg: nem kellett dolgozatot írnia és felelnie sem. :)

- Hogyan tanultál magyarul?

- Bementem a Budapesti Camões Intézetbe, megkérdeztem, hogy tudnak-e nekem segíteni. Végül egy olyan tanárnőm lett, aki nem beszélt sem portugálul, sem angolul. Mindent magyarul mondott az első pillanattól kezdve.

- És most miért szeretnéd folytatni a magyar tanulást? Van tervben valami magyarországi dolog?

 - Nem, most kezdtem el itt az egyetemet. Azért szeretném folytatni, mert zavar, hogy nem tudok gond nélkül végig olvasni egy magyar regényt.

Erre mit válaszolhattam volna egy széles mosolyon kívül? :)

Tehát, fel van adva a lecke nekem is, hiszen apránként derülnek ki a hiányosságok... de olyan jó, hogy szinte a saját megszokott beszédtempómat használhatom, a szlengekről nem is beszélve! :)

ILNOVA újra töltve 1.

Február 27-vel elkezdődött a második félév az egyetemeken. Ez azt is jelentette, hogy a magyar órák is beindultak. A csoport 4 főről 3 főre csökkent, mert a kismama a március közepére várta a baba születést. A mama mellett a magyar apuka is, persze. :)

Még mindig nem szoktam hozzá, hogy a portugál mentalitás bármelyik pillanatra tartogat meglepetést egy magyar számára. Neeem, nem egy kocka, rugalmatlan, alkalmazkodni csak nehezen képes magyarról beszélek ám! :) Magamat nem ilyennek ismerem.
A legújabb "meglepi"-csomag első része az első órán érkezett meg/be. Épp hogy becsuktam a terem ajtaját, amikor valaki kopogott rajta. Kinyitom, egy kedves vékony, vállig érő barna hajú lány áll a képzeletbeli küszöbön - mivel portugál építészetben ez a fogalom valamilyen okból nem létezik - és teljes elhatározással köszön, belép, indulna a kiszemelt helyére. Ám látta az értetlenséget a szememben, amire így válaszolt portugálul:
- A magyarórára jöttem. Nekem azt mondták, hogy ebben a teremben van.
(Emlékeztek, amikor ált.iskolában a tanárok mindig rákérdeztek az alanyra, ha általános alanyt használtunk? Na, én is itt tartottam...)
- Őőőő... - de csak ez lett az értelmes kérdés helyett.
- Miért nem itt van? Akkor bocsánat!
- De itt van... csak nekem nem szólt rólad senki...
- Pedig én beiratkoztam, be is fizettem a 60 órás csoport-kurzus árát. Azt mondták, hogy mostanra jöjjek ide.
- Akkor "bemvindo" (üdv!)!
Gyorsan adtam feladatot gyakorolni és lehúztam fénymásolni a csajszinak.
A fénymásolás a titkárságon történik.
- Sziasztok!
- Szia!
- Jöttem fénymásolni.
- OK.
Mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Miután eltelt két perc, és mindenki a saját dolgával volt elfoglalva, gondoltam, megkérdem, "ki mit tud". A téma: új diák(ok) az ILNOVA magyar órákra.
- Látom, van egy új diák, aki magyart szeretne tanulni... - néztem reménykedve a titkárságon dolgozó húszon éves srácra és negyvenvalahány éves kolléganőjére. Ők pedig egymásra.
- Ja, igen! Megtalált téged?
- Igen, most épp bent ül a csoporttal.
- OK, majd szólj, mi a helyzet vele!
Hoooogy miiiiii? Nem nektek kéne értesíteni engem először???? Mit is kéne csinálnom? Saját tapasztalataim alapján tettem a dolgom. Megtartottam az órát, kiderült, hogy a lány jobban beszél magyarul, de tele hibával, tehát a csoportba beillet. Húzóerő is egyben és neki is jól jön a rendes nyelvtanulás.
Bökkenő: ez az órarend nem lesz neki jó. Akkor mi legyen? Várjon türelemmel a hét végéig - 3 munkanap - addig kiagyalok valamit. Kiderült, hogy befizette a teljes tanfolyam díját, azaz: 60 órás csoportos magyarra. OK, ezt figyelembe kell vennem és úgy sakkozni.
Sakkozhatok is, mert a második félévre jött egy újabb diák, vele már volt órám. Ám neki van egy középfokúja magyarból. Igen, eme utolsó mondatot aláhúzni, kiemelni, színessel bevésni a blogtörténelembe! :) Amikor bejött szintfelmérő beszélgetésre, szinte tátott szájjal hallgattam. :) Na jó, inkább a nyakába ugrottam majdnem! :) Azóta viszont jó sokat agyalok, milyenek is legyenek az órák....
Hiába rakosgattam ide-oda a rendelkezésre álló információkat, nem sokra jutottam... a titkárságon a következő párbeszéd zajlott le:
- Na, akkor mi lesz?
- Mivel mi?
- Hát az új lánnyal.
- Bent volt órán, azt hiszem, marad a csoporttal, ha el tudja intézni a saját dolgait.
- Miért? Nem jobb a csoportnál?
- Van amiben igen, van, amiben nem.
- De szintfelmérőt kellett volna iratnod vele! (Ennek van egy fix összege, amit be kell fizetnie a jelentkezőnek... én meg nem akartam még legombolni róla pénzt, ha öt perc az órán megmutatta, mennyit tud...) Khm, khm...
- ... - néztem ki a fejemből... persze, nekem, aki nem is tudott a jövevény érkezéséről. :)

Azóta a fejlemények: szerencse, hogy nem írattam vele szintfelmérőt, mert nem is tud járni az órákra. Tanul és dolgozik, és olyan kevés órára tudott volna jönni, hogy hiába lett volna könyve és küldtem volna neki feladatokat, nem ment volna a dolog. Szerencsére a pénzét visszakapta. Majd meglátjuk, az élet úgy hozza-e, hogy tanítom őt magántanárként. :) Szeretném, hát hogyne! Persze, bevételt is jelent, de sokkal fontosabb még mindig a hivatás tudat, ami párosul azzal a lelkesítő ténnyel, hogy egy külföldi szeretné megismerni mindazt, amit én anyanyelvnek, hazának hívok. (A lány 6 hónapot töltött önkéntesként Magyarországon, ott tanult dolgozva magyarul és szeretne visszamenni hivatalos gyakorlatra, ezért fontos neki a magyar tanulás. Egyébként a szociológia azon ágával foglalkozik, ahol egy-egy országban élő külföldi/kultúra alapján kisebbségnek számító csoportok életét, szerveződését stb. vizsgálják, segítik. Képzelhetitek, milyen vicces volt, amikor meséltem neki az elmúlt 3 évnyi portugál-magyar tapasztalataimról, az "alulról induló" kezdeményezéseinkről, mint a magyar csoport megszületése, az ovi-suli megalakulása... mondta is, hogy pont ezekről beszélnek/tanulnak/kutatnak... ők az elméletet végzik, mi a gyakorlatot - ebben megegyeztünk.)