EU, TB, CdS és jó kis idegbaj - pedig én csak laborra jöttem...

A rövidítések: EU - Euróapi Unió, TB - Társadalom Biztosítás, CdS - Centro de Saúde (otthon kb. "SZTK", csak itt nincs se rötgen, se vérvétel, se semmi, szimplán dokinézőbe járunk ide, majd a doki innen küld el laborra és minden egyébre.)

Meséltem már régebben az itteni TB ügyintézésről: 1., 2., 3. részben.
Akkor azt hittük, hogy ennyi, már csak fizetni kell. De nem, óóóóó, hát hogy is lehettünk ilyen naívak!

Szerencsére ritkán látogattuk egy ideig az orvosi intézményeket, ám aztán jött a szükség. És az tudjuk, hogy nagy úr. Az egyik látogatás alkalmával ha már ott vagyunk-alapon, megkérdeztem a dokicsajszit, hogy itt hogyan működik a terhesgondozás és minden más ebben a témakörben. Még nem (volt) aktuális a dolog, de szerettünk volna tisztán látni. Ugye, itt mindennek van vizitdíja, laboroknak is, ám ha megvan a pozitív teszteredmény, akkor onnantól kezdve minden, a témába vágó orvosi intézkedés ingyenes. Orvosi vizsgálat, labor... persze, ha az ember a köz-orvosi ellátást veszi igénybe, és nem magánkórházasdit játszik. Ám mivel nem volt pozitív eredmény, ezért ha labor vizsgálatokat szerettünk volna, akkor annak van díja, de nem sok, hiszen megvan az EU-s TB kártya, ami alapján eddig is csak annyit fizettünk, amennyit egy portugál. Gondoltuk, megnézzünk a labort, kaptam is a dokicsajszi által kinyomtatott két oldalas listát, amit a laborba kellett vinnem, ezen szerepeltek nevek-számok-vonalkódok. Azaz, vonalkódok nem, de akkor még nem tudtam, hogy kellenek ilyenek is. A papírt a rendszerbe bevitt adataim alapján köpi ki a gép, a dokik nem tudnak vele mit kezdeni, megbuherálni stb.

Mentem is a legközelebbi laborba, ahol a nő átfutotta a papírt, és megkérdezte, hogy ugye, tudom, hogy ez nagyon sokba fog nekem kerülni. Mi? Hiszen itt az EU-s TB kártyám, azzal pedig olyan, mint egy portugálnak. Hát nem, mert én nem olyan listát hoztam, hanem másmilyet. Innen hiányoznak a vonalkódok, ami a portugálok laborkérő listáján szerepelnek. Menjek vissza dokimhoz, mondjam meg neki, hogy vonalkódos papírt adjon. Ha nem, akkor így csak az első oldal 150 euró lesz.

Mentem is vissza, a felvételi pultnál már ismert a csaj, mondtam a gondom, ő meg csak sajnálkozott és mondta, hogy a doki nem tud változtatni, mert a rendszerben lévő adataim alapján a rendszer állítja ki a papírt. Én meg csak arra tudtam hivatkozni, hogy voltunk már TB kártyával orvosi laborvizsgálaton, és akkor nem volt semmi gond. Igaz, akkor én csak kísérő-tolmács-lelkitámasz voltam, és a páciens férfi volt. Talán ez a gond? Enyhe nemi megkülönböztetés? :) Persze ez utóbbit, nem kérdeztem meg, nem voltam annyira vicces kedvemben. Mert jelen pillanatban úgy tűnt, hogy valami nagy gebasz van, és ha tényleg kell az orvosi ellátás, akkor sem kaphatok normál árfolyamon, mert a rendszer nem engedi.

A felvételi pultos nő elküldött másik labor-központba, hátha ott elfogadják a papírt normál áron. De nem, és ott legalább jófejek voltak, elmesélték, hogy azért nem, mert a rendszerben az van a kódok alapján, hogy engem nem a magyar TB biztosít, hanem valami nemzetközi cég, akikkel nekik nincsen szerződésük, azaz, nem tudják kin behajtani a pénzt. Mondtam, hogy soha semmi közöm nem volt hozzájuk...

Letelt a munkaidő, már nem tudtam sehova se menni. Másnap mentem a jó öreg Loja do Cidadãoba, húztam sorszámot, végig vártam a napot, majd sikerült beszélnem az egyik ügyfelessel. Ő csak nézett, hebegett-habogott (sz***t sem tudott mondani), végül már minden kollégája ezen rágódott, de megoldást nem tudtak. Felhívtak valami központibb TB osztályt, azok viszont már nem dolgoztak aznap... megoldás? Jöjjek vissza másnap, vagy valamikor, amikor időm van. Persze, nem lehet soron kívül, újabb fél napos várakozásra kell készülni...

Ez volt az a pont, amikor mindenkit elküldtem.... mindenhova. Igen, ettől a naptól kezdve valahogy könnyebben csúsznak ki a számon a "csúnya beszéd szavai", ha gond van. :)

Itthon elkeseredésemben a neten megkerestem azt a nemzetközi betegbiztosítót, akik a portugál lapomon szerepeltek. Szerencsére megtaláltam őket, és elköltöttem jó sok magyar forintot, mert le nem raktam addig a mobiltelefont, amíg valahogyan dűlőre nem jutottunk.

Az első meglepetés: ez a cég pénzzel nem is foglalkozik, csak betegszállítással.
A második meglepetés: ők utasbiztosítók, azaz "nyaralókat" segítenek, magyarán, náluk köt ki mindenki, akinek a külföldi utazása során van biztosítása és bajba került.
A harmadik meglepetés: ők a magyar TB-vel nem állnak semmilyen szerződésben.
Mindezekből kifolyólag nem is szerepelek a nyilvántartásukban, soha nem is szerepeltem.
Megállapodunk abban, hogy küld nekem email-ben egy nyilatkozatot minderről. Ezt azóta is várom :)

Következő elkeseredett lépésem: nem a TB részleget kerestem fel, hanem az Egészségügyit a Loja-ban. Ott hamar sorra kerültem, egy kedves srác volt az asztal másik oldalán. Én már annyira ideges voltam, hogy megkérdeztem, beszélhetek-e vele angolul. Igen. :) Persze, mondtam neki, hogy portugálul is tudok, és tudom, hogy jól mondtam el mindent portugálul, és azt is értették, amit mondani akartam, de... nem is tudom, mi ütött belém, hogy angolul akartam a sráccal beszélni. Mindenesetre nagyon segítőkész volt és látszott, hogy érti a dolgát. Mellette ült egy munkatársa, egy nőci, akivel már volt dolgom, mert 2 héttel ezelőtt ő írt be valamit a papírjaimra.

A srác leírt mindent, megígérte, hogy utánajár a dolognak és felhív, ha tud valamit. Csütörtök délután volt, a délelőttöt még a TB részlegnél töltöttem elmagyarázva, hogy már telefonáltam is haza a magyar céghez, akik megmondták, hogy nekik semmi közük az állami TB-s dolgokhoz. Mire csak vállvonogatást, és kedves szemekkel való pislogást kaptam cserébe... ekkor húztam sorszámot elkeseredésemben az EÜs- részleghez. (Mert ez itt két külön intézet. Ennyi bürokráciát!! Ezért is megy itt minden ilyen tetűlassan...)

A srác pénteken hívott, hogy be tudok-e menni, mondtam, hogy sajnos nem, csak hétfőn. OK, semmi baj, jöjjek.
Be is mentem, hamar sorra is kerültem, egy nő fogadott. Mondtam, mi járatban vagyok, vette is elő a srác jegyzeteit. Közben már ismerősként köszönt rám a másik székről az a nőci, aki pár hete bevitt valami adatot a rendszerbe rólam.

2 perc múlva már nem volt olyan nyugodt mosolyú! Kiderült, hogy amikor ő szöszmögött az adataimmal, valamit nem úgy sikerült lementenie, ahogy azt kellett volna. Ő váltig állította a kollégájának, hogy mindent jól írt, és le is mentette a gépbe, de mégsem úgy volt benn a dolog, ahogy kellett volna. Egy átkozott számsor miatt idegeltem majdnem 3 hetet... kijavították, mentem az SZTK-ba próba laborbeutaló-kérésre, és a felvételi pultos "ismerősöm" kicsit kétkedve, de megcsinált mindent, amit kértem. És lőn csoda!! A gép kiköpte a csoda-vonalkódos papírokat!

Ez már bizonyíték arra, hogy portugál állampolgárhoz hasonló fizetési kötelezettségeim vannak az orvosi ügyekben. Ki is próbáltam, voltam már házidokinál, és tényleg, minden simán ment. :)

U.i.: az adatbevitel itt is amolyan portugál módon megy. Folyt.köv.

Pályázat!

Szívembe zártam a kis közösséget, hiszen az Élet hozzájuk sodort. :)
http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2011-06-21
Tanúim lesztek című műsor, 13 óra 38perc 40 másodperctől.
http://orszagut.comze.com/

Nézzétek, menjetek közönségnek, pályázzatok! :)

Ovi-suli 2.

Ennél kicsit formálisabb, komolyabb volt az első bejegyzésem címe, de az akkor volt.
Most pedig már lassan fél év eltelt. Fél évvel együtt ha jól számolom, már túl vagyunk az egytucat alkalmon is. :) Elérkezett a nyár, vele együtt a jóidő, így most kicsit ritkultak a foglalkozások. Talán menni kéne kirándulni! :) Bár, mostanában elég kiszámíthatatlan az időjárás... míg otthon - Magyarországon - lassan kánikula lesz, addig itt esik, süt, fúj... minden ez, csak nem portugál nyár.

Jó, most nem folytatom az időjárás jelentést, mert ennek a bejegyzésnek nem ez a témája.

Hogy is kezdődött? A FB-csoportban jött egyik nap a kérdés: van-e kereslet rendszeres magyar foglalkozásra? A válasz igen volt. Ekkor kezdtünk el azon gondolkodni, hogy a kereslethez kínálat is szükségeltetik, azaz, kik lennének olyan elszántak, képzettek, pihentek - a szó pozitív értelmében -, akik vezetnék a foglalkozásokat. Én már az első pillanattól kezdve nem hívom iskolának, tanításnak, habár a neve ezt sugallja. Mivel egy gyerek 5 napig ilyesmibe jár, akkor a 6. napon kicsit másképp is lehetne, nem? Ezért az elképzelésünk az volt, hogy mindig legyen újdonság, amit el lehet sajátítani, legyen játék és mindez magyarul menjen. Semmi sem kötelező, de azért figyeljünk egymásra, arra, aki tartja a foglalkozást és persze a társakra is. Nos, ez nem mindig sikerül 100%-san, de azért jól mennek a dolgok. Egy nehéz délelőttünk volt, ezt el kell ismernünk. :)
Az első bejegyzésemben a "hivatalos összegzés" olvasható, amit a legeslegelső találkozónk után írtam. Úgy két hétre rá már megoldódott a legégetőbb probléma: a helyszín. Egyik kedves apuka - akinek a fiai is jöttek volna, remélem, a jövőben jönnek is majd - úgy három nap alatt szerzett termet a munkahelyén. Ingyen! Ezt a mai napig nem hiszem el. (Persze, ételben fizettünk a döntéshozónak: diós, mákos, kakaós és túros bejgli formájában és kísérőnek egy képeslap, amire magyarul és portugálul írtunk köszönő szavakat és mindenki a legszebb írásával a nevét is odatette. :) Erről jut eszembe, kedvenc bejgli receptemet meg kell osztanom Veletek! :) )

A terem számunkra a lehető legjobb! Nem túl nagy, mozgatható asztalok és székek, filctollas tábla - és a gyerekeknek van érzékük ahhoz, hogy ne magukat és egymást firkálják az alkoholos filccel, hanem csak a táblát! Projektor, hangfal, légkondicionálás, ami fontos, mert ez jelenti télen a fűtést, nyáron meg a hűtést, bár ez utóbbit mostanában nem próbáltuk még ki.
El kell ismernem, vannak nehézségeink is: mivel egy helyen egy időben tartunk mindenkinek foglalkozást, ez azt jelenti, hogy min. 2 korcsoport van egy légtérben. És a piciknek ha nem tetszik valami, akkor az alap háttérzaj megerősödik.
Ebből született az eddigi - szerintem - egyetlen nehéz napunk: a nagyobbakkal egymást, sőt néha a saját hangunkat sem hallottuk. :) Tényleg fárasztó volt, de azért kibírtuk. Ebből levontuk a tanulságot, a gyakorlat még várat magára.

Még egy aprócska kényelmetlenség: a terem egy könyvtárhoz tartozó tanterem, ahova bárki leülhet tanulni. Nos, szombat lévén az épület de.10-kor nyit, nekem a busz-metró menetrend úgy hozza, hogy 10:15-re oda szoktam érni. Eleinte minden nyugis volt. Nyugis alatta az üres termet értem, ahova egy lélek nem jött be, még be sem dugta az orrát senki. Aztán úgy félidőben jártunk, kezdtem megnyugodni, hogy milyen jó helyet is kaptunk, amikor is egyik "hajnalban" már bent ültek úgy négyen. Kedvesen bekopogtam és elmagyaráztam, hogy 45 perc múlva itt foglalkozást tartunk. Néztek nagy szemekkel, de bólintottak, hogy rendben. Én kint leültem a kanapéra - amit elfogadnék itthon is - és vártam. Közben jött két újabb tanuló, azaz felnőtt. Amikor bementem és kértem őket, hogy a megbeszéltek szerint menjenek át a könyvtárba, akkor a két új tag felháborodva nézett rám. Elmondtam nekik is ottlétem okát... nem enyhítettem meg a szívüket. Kedvesen álltam, vártam, majd győztünk! :) Én nem akartam mellveregetve arra hivatkozni, hogy hivatalos engedélyünk van, nem szeretem a protekciós helyzeteket. Egyszerűen kiraktam a nyomtatott kis papírt az ajtóra, ami elmondta minden arra járónak, hogy mit is keresnek 3-12 éves gyerkőcök szombat de.11-13:30 között egy egyetemi teremben.:)
Eme eset óta mindig kicsit szívem a torkomban dobogó érzéssel megyek az üvegezett teremajtóhoz.
Hogy is zajlik egy ilyen délelőtt? Erről szól a következő bejegyzésem. :)

Munka

Azért van mit újból bevésni: a portugálok nem sietik el a dolgot és nem is olyan alaposak, mint ahogy egy magyar gondolja. :)
Miután rábólintottam a munkafeltételekre és azt is megmondtam, hogy másfél hét múlva utazom Budapestre három hétre, a HR-s megígérte, hogy erről tájékoztatja a spanyol céget és úgy gondolja, hogy ez nem lesz gond. A beszélgetés során rákérdeztem, hogy a következő megbeszélés is szemtől szemben a már ismert irodaépületben lesz-e. Igen volt a válasz.
Ahogy mentünk kifelé azért megint szóba hoztam a leendő munkaadómmal történő találkozót. Akkor már azt kaptam válaszként, hogy nem, nem személyes találkozó lesz, hanem telefonon keresztül. OK, gondoltam, bemegyek, a cég biztosítja azt az infrastruktúrát, amivel majd a jövőben is dolgoznom kell, egyszóval, szituációs játéknak fogtam fel a dolgot. (Még azt is megkockáztattam, hogy nem is a spanyol cégtől lesz a beszélgető partner, hanem ott az irodában valaki egy másik szobából felhív.) Elköszöntünk, én azzal az ígérettel indultam haza, hogy a hét második felében - hétfőn volt a megbeszélés - vagy a következő hét elején lesz az újabb próba.

A napok múltak... telefonhívás, email sehol... elérkezett a következő hét keddje, mi péntek reggel indultunk Bp-re. Itthon még az is felvetődött ötletként, hogy nem is kell majd bemennem... szerda délelőtt csörög a mobil: akkor 20 perc múlva lenne a megbeszélés. De én ennyi idő alatt nem érek be! Óh, nem is kell, konferencia telefon beszélgetés. Aha, csakhogy nekem kimaradozik néha a vétel, mint a mérgezett egér, úgy szoktam fel-alá járni a lakásban, ha mobilon kell hivatalos dolgot intéznem. Persze, ebből csak azt kötöttem az orrára, hogy olykor kimaradozik egy kicsi. :) Felajánlottam, hogy akár 5 percen belül elindulok be az irodába, de nem, ez nem jó, mert a megbízó cégnek most van ideje. Akkor mi legyen? Azt a választ kaptam, hogy felhívja a céget, megmondja, hogy ilyen probléma van és visszahív. Még megkérdeztem, hogy, ugye, szólt nekik a háromhetes távollétemről. Őőőő, mikor is megyek? Mikor is jövök? Na, itt a portugál alaposság: szerintem nem is szólt semmit sem a megbízónak erről. :) Ismét példa arra, hogy ha valamit az ember komolyan gondol, azt többször kell egyeztetni, rákérdezni...
Annyiban maradtunk, hogy akkor most telefonál egyet, és visszahív, hogy mi legyen.
Közben én is telefonáltam, és persze, hogy idegesen, de nevetésben törtem ki, amikor megállapítottuk, hogy hiába élünk két éve együtt itt kint Portugáliában, az emberismeretből van mit még tanulnom. Hiszen Valaki megmondta, hogy nem kell majd nekem bemennem! :)

Jött az ismeretlen számról a hívás: a HR-s kicsit zavarban volt - nekem annak tűnt a hangja alapján, főleg, mert az előző beszélgetésünkkor sokkal nyugisabb volt... - és azt mondta, hogy nem veszik fel a telefont. Tehát ma nem lesz interjú...

OK, elmúlt egy nap - csütörtök - hívás nélkül, pénteken mi reggel, hajnal fél7-kor szálltunk taxiba és mentünk a reptérre.
Nagyon jó volt otthon. :) Sok fontos beszélgetés, finom ételek, Húsvétolás.
Volt minden, csak munkainterjú nem. :D

Türelem rózsát terem, tartja a mondás. Én szeretem a rózsát, mégha sokat is kell dolgozni érte.
Lehet, hogy más munka rózsabimbó nyílik nekem?