ILNOVA újra töltve 1.

Február 27-vel elkezdődött a második félév az egyetemeken. Ez azt is jelentette, hogy a magyar órák is beindultak. A csoport 4 főről 3 főre csökkent, mert a kismama a március közepére várta a baba születést. A mama mellett a magyar apuka is, persze. :)

Még mindig nem szoktam hozzá, hogy a portugál mentalitás bármelyik pillanatra tartogat meglepetést egy magyar számára. Neeem, nem egy kocka, rugalmatlan, alkalmazkodni csak nehezen képes magyarról beszélek ám! :) Magamat nem ilyennek ismerem.
A legújabb "meglepi"-csomag első része az első órán érkezett meg/be. Épp hogy becsuktam a terem ajtaját, amikor valaki kopogott rajta. Kinyitom, egy kedves vékony, vállig érő barna hajú lány áll a képzeletbeli küszöbön - mivel portugál építészetben ez a fogalom valamilyen okból nem létezik - és teljes elhatározással köszön, belép, indulna a kiszemelt helyére. Ám látta az értetlenséget a szememben, amire így válaszolt portugálul:
- A magyarórára jöttem. Nekem azt mondták, hogy ebben a teremben van.
(Emlékeztek, amikor ált.iskolában a tanárok mindig rákérdeztek az alanyra, ha általános alanyt használtunk? Na, én is itt tartottam...)
- Őőőő... - de csak ez lett az értelmes kérdés helyett.
- Miért nem itt van? Akkor bocsánat!
- De itt van... csak nekem nem szólt rólad senki...
- Pedig én beiratkoztam, be is fizettem a 60 órás csoport-kurzus árát. Azt mondták, hogy mostanra jöjjek ide.
- Akkor "bemvindo" (üdv!)!
Gyorsan adtam feladatot gyakorolni és lehúztam fénymásolni a csajszinak.
A fénymásolás a titkárságon történik.
- Sziasztok!
- Szia!
- Jöttem fénymásolni.
- OK.
Mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Miután eltelt két perc, és mindenki a saját dolgával volt elfoglalva, gondoltam, megkérdem, "ki mit tud". A téma: új diák(ok) az ILNOVA magyar órákra.
- Látom, van egy új diák, aki magyart szeretne tanulni... - néztem reménykedve a titkárságon dolgozó húszon éves srácra és negyvenvalahány éves kolléganőjére. Ők pedig egymásra.
- Ja, igen! Megtalált téged?
- Igen, most épp bent ül a csoporttal.
- OK, majd szólj, mi a helyzet vele!
Hoooogy miiiiii? Nem nektek kéne értesíteni engem először???? Mit is kéne csinálnom? Saját tapasztalataim alapján tettem a dolgom. Megtartottam az órát, kiderült, hogy a lány jobban beszél magyarul, de tele hibával, tehát a csoportba beillet. Húzóerő is egyben és neki is jól jön a rendes nyelvtanulás.
Bökkenő: ez az órarend nem lesz neki jó. Akkor mi legyen? Várjon türelemmel a hét végéig - 3 munkanap - addig kiagyalok valamit. Kiderült, hogy befizette a teljes tanfolyam díját, azaz: 60 órás csoportos magyarra. OK, ezt figyelembe kell vennem és úgy sakkozni.
Sakkozhatok is, mert a második félévre jött egy újabb diák, vele már volt órám. Ám neki van egy középfokúja magyarból. Igen, eme utolsó mondatot aláhúzni, kiemelni, színessel bevésni a blogtörténelembe! :) Amikor bejött szintfelmérő beszélgetésre, szinte tátott szájjal hallgattam. :) Na jó, inkább a nyakába ugrottam majdnem! :) Azóta viszont jó sokat agyalok, milyenek is legyenek az órák....
Hiába rakosgattam ide-oda a rendelkezésre álló információkat, nem sokra jutottam... a titkárságon a következő párbeszéd zajlott le:
- Na, akkor mi lesz?
- Mivel mi?
- Hát az új lánnyal.
- Bent volt órán, azt hiszem, marad a csoporttal, ha el tudja intézni a saját dolgait.
- Miért? Nem jobb a csoportnál?
- Van amiben igen, van, amiben nem.
- De szintfelmérőt kellett volna iratnod vele! (Ennek van egy fix összege, amit be kell fizetnie a jelentkezőnek... én meg nem akartam még legombolni róla pénzt, ha öt perc az órán megmutatta, mennyit tud...) Khm, khm...
- ... - néztem ki a fejemből... persze, nekem, aki nem is tudott a jövevény érkezéséről. :)

Azóta a fejlemények: szerencse, hogy nem írattam vele szintfelmérőt, mert nem is tud járni az órákra. Tanul és dolgozik, és olyan kevés órára tudott volna jönni, hogy hiába lett volna könyve és küldtem volna neki feladatokat, nem ment volna a dolog. Szerencsére a pénzét visszakapta. Majd meglátjuk, az élet úgy hozza-e, hogy tanítom őt magántanárként. :) Szeretném, hát hogyne! Persze, bevételt is jelent, de sokkal fontosabb még mindig a hivatás tudat, ami párosul azzal a lelkesítő ténnyel, hogy egy külföldi szeretné megismerni mindazt, amit én anyanyelvnek, hazának hívok. (A lány 6 hónapot töltött önkéntesként Magyarországon, ott tanult dolgozva magyarul és szeretne visszamenni hivatalos gyakorlatra, ezért fontos neki a magyar tanulás. Egyébként a szociológia azon ágával foglalkozik, ahol egy-egy országban élő külföldi/kultúra alapján kisebbségnek számító csoportok életét, szerveződését stb. vizsgálják, segítik. Képzelhetitek, milyen vicces volt, amikor meséltem neki az elmúlt 3 évnyi portugál-magyar tapasztalataimról, az "alulról induló" kezdeményezéseinkről, mint a magyar csoport megszületése, az ovi-suli megalakulása... mondta is, hogy pont ezekről beszélnek/tanulnak/kutatnak... ők az elméletet végzik, mi a gyakorlatot - ebben megegyeztünk.)

Ezek a portugálok, na, de kérem... házfestés 4.

Október közepén kisebb csörömpölést hallottunk lentről, de nem sokáig, így nem is foglalkoztunk vele. Amikor mentünk a lépcsőházban a kijárat felé, furcsa volt, hogy nyitva a kapu, a szőnyeg elhúzva... kint pedig vascsövek. Csak nem? De igen, ezekből lesznek majd az állványok.
Mégis akkor most mi van? (Netszlenngel élve: WTF?) Igen, ez a rövidítés a legkifejezőbb, mert az utolsó találkozó óta semmi sem történt. Csak annyi, hogy megjelentek a vascsövek a semmiből... mintha az utolsó gyűlés meg se történt volna. No, akkor készüljünk! Eső, festés... az élet szép!
Lakó szemszögből a következőkre voltunk felkészülve:
- hígítószag,
- fúrás-faragás,
- lángszóró,
- pernye, és a régi festék réteg cafatokban hullik majd szerteszét az épület mindkét oldalán,
- pár napig napközben is le kell húznunk a redőnyt (nem roló, redőny, ami maximális lehúzással maximális sötétséget eredményez még déli verőfényben is),
- akkor kelünk, amikor a festők dolgozni kezdenek (korai kelésre leszünk átállítva),
- ruhákat csak módjával mosunk, a legszükségesebbeket csak, hiszen nem tudjuk a kinti szárítókötelet használni, csak a benti szárítót, amire fele mennyiségű ruhát lehet rakni, hogy ne büdösödjenek be.
Felkészülni, vigyázz, kész, rajt!
Úgy két hétig nem történt semmi a mi lakásunk szemszögéből. Mivel középső lakásban lakunk, minden ablakunk egy oldalra néz, és nem ezzel az oldallal kezdték. A lépcsőházunk az épület szélső lépcsőháza, tehát igazából három oldalt kellett végig festeni. A keskeny, -épület vége- oldal mondjuk fele annyi idő, mint a többi. Magyarországon. :) Itt nem, ismét eltelt két hét. Szegény szomszédok, akiknek a fürdő a keskeny oldalon van! Nekik ott is van egy ablakuk. Hiába kicsi, keskeny, amolyan WC-fürdő ablak, tehát nem panoráma kilátásra épült, a betörő csak azért is ezen az ablakon akart bejutni. Na, jól nézünk ki! Nekünk ablaktalan a fürdő-WC, viszont az összes (3) ablaknál állvány lesz... Igaz, a keskeny oldalnál kétembernyi magas bokrok vannak, míg nálunk a lakótelep tág tere, tehát nagyobb az esélye, hogy meglátják, ha valaki éppen bepróbálkozna... de azért megvolt a feszkó, na!
Egyik reggel pontban 8 órakor fütyörészés és vasrudak "csengése" volt az ébresztő. Megérkeztek a mi oldalunkra! Innentől kezdve minden reggel - eső(s)napok kivételével - reggel 8 körültől olyan 11 óráig szólt az ébresztő, ha netán magunktól nem akartunk felkelni. Megfigyelés alapján pár nap alatt hivatalos "órarendet" tudtam volna írni:
8:00-11:00 - minden, ami házfestés címszó alatt fut,
13:00-16:30 - ebédszünet utáni második "műszak".
A köztes időben hova varázsolták el magukat, nem tudom, de csend volt! Lehetett itthon "agymunkát igénylő" üzemmódban dolgozni!

Amikor meg esett? Akkor csend volt... és a redőnyök helyett ezt láttuk jobbra kitekintve:




Balra pedig ezt:




És szemben pedig így festett a dolog:

No de! Szép lassan - eme utóbbi szón van a hangsúly - leégett a régi kátrányos réteg, felkerült az új sötétebb kék ill. vanília jégrém sárga, a ruhaszárító kötelek tartói azóta az "ezüstvillám" nevet is viselhetnék, az ablakpárkányokat újracsiszolták - mert a márványon nem szép a kátrányos fekete-kék-vanília jégkrém sárga festékcsepp -, és megnyugodtak a kedélyek.

Igen is, számít a külső! :)

Ezek a portugálok, na, de kérem... házfestés 3.

Elmúlt a tavasz, elmúlt a nyár nagyobbik része is. Festők sehol. Szomszédék sem tudnak semmi újat. Megígértettem velük, hogy ha kapnak levelet a k.k-től, akkor szólnak. Hiszen ez ajánlott levél, amit mi nem vehetünk át.
Elmúlt az augusztus is, voltunk otthon. Mire visszajöttünk? Minden a régi színben. Csak szeptember közepéig kellett várni, és megtudtuk az igazságot. Újabb lakógyűlés. Kiderült, hogy az augusztus esős volt, ezért a cég, akik vállalták a festést, csúsztak az előző munkájukkal is, nem tudták befejezni, így a mi falaink is még egy ideig ilyenek maradnak.
- Mi ez már, hogy nem jönnek?
- Mégis, mikor jönnek akkor?
- Micsoda? Majd októberben? Na, ne! Ha eddig nem jöttek, akkor nekem ne is jöjjenek! Én itt vártam őket, aztán most jönnek, amikor kezdődik az esős időszak?
(Ezt mi inkább "fos, nyálkás, nedves cucc" néven emlegetjük.)
- Most már elég, mit képzelnek? Ne jöjjenek, majd tavasszal!
- De már megvan velük a megállapodás!
- Kit érdekel? Egyébként is, garanciával dolgoznak?
- Miért nincs más cég is a lehetőségek között? Hogy hogy nem volt más ajánlat? Egyáltalán, hogy került ez a cég a képbe?
- Úgy, hogy ahol dolgozom, épp festés volt, és megkérdeztem őket, tudnának-e majd jönni ide is a nyár folyamán. Kértem árajánlatot, amit mindenki jóváhagyott az előző lakógyűlések alkalmával, tehát, akkor már elfogadták ezt a céget. Van garancia is. Hogy mennyi? Nem tudom, holnap megkérdem. Micsoda? Hívjam fel most? Hiszen késő van már... jó, rendben. Elnézést a késői telefonhívásért, de a férjét keresem. Alszik már? Ne, ne keltse fel. Na jó, ha már itt van, tehát az a kérdésem van, hogy mennyi idő a garancia, amit adnak? Értem, köszönöm.

És itt következett egy össze-vissza párbeszéd, ami min. 3 szálon futott keresztül-kasul a pincehelyiségben. A lényeg: ez a garancia elég. Nem elég. És mégis, milyen anyaggal dolgoznak?

Eme utolsó kérdés fontos volt, gondoltam én. Válasz: ott volt a költségvetésben.
- Nem, abban nem volt részletezve, sem az anyag, sem az anyagköltség... mert ez nem utolsó szempont ám! Mondta a garázsos fickó. Tudtam, ő ért a dologhoz. Mesélte is a tapasztalatait, amit sok éves munkája során élt át. Ám válasz nem érkezett. Ezt két dologgal tudom magyarázni:
1. Portugálokról van szó, ha valamit nem tudnak, akkor nem válaszolnak egyenesen. Mondanak valamit, aztán reménykednek, hogy az elég. Ha kötöd az ebet a karóhoz? Eljuttok odáig, hogy már te érzed magad furcsán, hiszen min. hatodszorra teszed fel ugyanazt a kérdést, csak mindig kicsit másképp. És a végén belefáradsz, nem kérdezed meg többet.
2. A fickó a lakóközösség bögyében van. Ezt ma már biztosan írom le. Majd elmesélem. :) Ebből adódóan, a kérdésére inkább közönyös nézés volt a válasz, mert kioktatás, utálkozás nem lehetett, hiszen szakmáról volt szó, tudták, hogy ebben a témában otthon van.

Következett a körkérdés: akkor ki mire szavaz. Válaszok:
- Ha garanciával dolgoznak, tőlem OK.
- Nekem mindegy, legyünk túl rajta.
- Ide ne jöjjenek esőben festeni! Mit gondolnak, hogy festenek egy fél napot, aztán hármat várnak, hogy megszáradjon az az egy réteg és utána folyatják?
- Amíg nem látom a teljes költségvetést, anyagnévvel, árral, garanciával együtt, addig nem fogadom el ezt így.

Rendben, akkor mára befejeztük.
Hm... érdekes. Az az érzés maradt meg bennem, hogy a k.k. utánanéz, elküldi a teljes anyagot, és újra találkozunk. Ismét rá kellett jönnöm, hogy Portugáliában élünk, ahol a dolgok mindig váratlan fordulatot vesznek.

Ezek a portugálok, na, de kérem... házfestés 2.

Telt, múlt az idő, a tulajék felvették a kapcsolatot az új k.k-vel, mert írták nekünk, hogy minden rendben. Mi el is hittük.
Aztán egy hónap múlva rájöttünk, hogy a helyzet portugál szemmel nézve van rendben. Ami mit is jelent? Azt, hogy hagy kívánni valót maga után. Itt is, ott is hibádzik valami. Magyar szemmel sok-sok elintézni, megbeszélni való akad még, messze a vége.
Erre akkor jöttünk rá, amikor újabb lakógyűlésre hívott a papír az üvegszekrényke falán. Mentem, hallgattam, olvasni nem olvastam, mert a költségvetésről szóló papírt nekem nem nyomták a kezembe, én meg nem erőszakoskodtam, hiszen döntési jogunk nincs. Amikor előkerült újból a hátralék-téma, és mindeni nézett rám nagy, kérdő szemekkel, mást nem tehettem, továbbítottam a kérdő-nézést a k.k. irányába. ő pedig megnyugtatta a ""tömeget", hogy rendeződtek a dolgok. Fellélegzés mindenki részéről. :) Annyiban maradtunk, hogy július vége felé lesz még egy találkozó, de utána már jönnek festeni. Hurrá! Mi annyiból aggódtunk, hogy nem akartuk a lakást itt hagyni őrizetlenül, hiszen úgy nézett ki, hogy mialatt mi otthon vakációzunk, a festők akkor mászkálnak majd itt a falak és ablakok mentén.
A gyűlés végén már szokás szerint mentem négyszemközti beszélgetésre a k.k-höz.
- Akkor minden rendben, nincs tartozás? - kérdeztem naivan.
- Igen, rendben van, a tulajékkal megegyeztek, hogy ennyit és ennyit kifizetnek most, a többit pedig részletekben az év végéig.
- Ühüm, értem. Köszönöm, jó éjt!
Azért ez ugye, másképp hangzik, mint amit a nagyközönség hallott, hogy "Minden rendben."?